10. nap Ó, a megbánás keserű könnyei! Ó, lipityomok! Miért is utasítottalak vissza titeket?! Én itt sírok utánatok a harmincvalahány fokos Dublinban, ti meg nyilván otthon énutánam. Ó, én ostoba! Miért is voltam ilyen könyörtelen hozzátok… Még szerencse, hogy elhoztam az utcai papucsomat, és arra le tudtam váltani a sneakerst – őszintén nem értem ezt a divatot. Miért hordanak nyáron edzőcipőt a lányok?? Már komolyan úgy éreztem néha ebben a hőségben, hogy a saját lábszagomon lépkedek.
A suliba érkezvén Owen mondta, hogy kapunk még egy kis időt, hogy felkészüljünk a prezentációra, majd eltűnt, és olyan sokáig vissza se jött, hogy úgy döntöttünk, hogy elkezdjük nélküle. Már jól előre haladtunk, mire visszatért, és közölte, hogy ha megbeszéltük a preziket, le kell mennünk egy másik terembe. A reflektálás a 2 kisses 2 kicks módszerrel történt: minden bemutatóval kapcsolatban 2 pozitív és 2 negatív meglátásunkat kellett kihangosítani – azért mi csínján bántunk a kritikával, tekintettel a körülmények hiányos voltára. Az meg nyilván az én szűk keresztmetszetem, hogy a matekosokét a háromszögek típusairól kissé hosszúnak éreztem, és a vége felé már arra gondoltam, hogy ha még egyszer meghallom azt a szót, hogy tráengöl, vagy hogy engöl, kiszaladok a világból. Az új termünkben Michael, az igazgató várt bennünket, aki elnézést kért bizonyos pontosan meg nem nevezett félreértések miatt, és azt mondta, hogy ő fogja megtartani nekünk a classroom management kurzust – de természetesen két és fél nap alatt már nem fog tudni mindenről beszélni, ezért mentimeteres szavazással leszűkíttette velünk a kört négy fő témára, és már bele is kezdtünk az elsőbe, a konfliktuskezelésbe. Mióta ilyen szép az idő – és vészesen fogy a pénzünk -, rákaptunk arra, hogy a St Stephen’s Green parkban piknikelve ebédelünk. A szomszédos Spárban ugyanis egy minden igényt kielégítő food bar található salátákkal, hideg és meleg ételekkel, színvonalas műanyag evőeszközökkel és komposztálható dobozokkal, poharakkal. Az egyik ilyen vásárlás után Ina kifakadt, hogy nem érti, hogy tudják ezeket az árakat megfizetni az írek – a háztartási cikkek (fogkrém, tisztítószerek stb.) árai két-háromszorosa a németnek, mondanom sem kell, hogy a magyarnak is. Mondtam, hogy látod, hogy nem bírják – nézd mennyi itt a kéregető, a homeless. Délután a Dublin Castle-ba mentünk: manapság itt iktatják be az ír köztársasági elnököket, de az 1921-es angol-ír egyezményig innen irányították az angolok Írországot, és őszintén szólva nagyon is érződik rajta, hogy mit tartottak az angolok Írországról – meglehetősen jelentéktelen a belső kialakítása az épületnek. Még szerencse, hogy sikerült kiharcolnunk a diákjegyet kis tanári csapatunknak. Az épületben található a többször levorrenbitizett Chester Beatty Könyvtár: egy ír származású milliomos adományozta többek között. Este pedig Herbie Hancock-koncert volt Dublinban, amiről szépen lemaradtam, pedig kb. az egyetlen, aki még él a nagy öregek közül. Ez pech. Nézzétek csak, milyen jó lehetett volna: Herbie Hancock - Cantaloupe Island (Glastonbury 2022) 9. nap Ma kitört a nyár a városban, és a forradalom a kurzuson.
Ami a csoportlázadást illeti, az azzal kezdődött, hogy Owen késett kb. egy órát, amit ugyan jelzett nekünk WhatsAppon, de egyrészt az utolsó pillanatban, másrészt Ina, a német lány pl. nincs benne a WhatsAppos csoportban, szóval szegény egyedül üldögélt a teremben – nem csoda, hogy amikor Owen befutott, Ina hangot is adott felháborodásának. A mai feladat az volt, hogy csoportokban megismerkedjünk az Edpuzzle alkalmazással, és legyártsunk egy flipped classroomos tanítási egységet. A csoportokat tantárgyak szerint próbáltuk létrehozni, én a nyelvtanárokhoz csatlakoztam. Maga az Edpuzzle egy ügyes kis dolog: lehet vele videót készíteni, videót vágni, fel is tölthetsz rá videót, és azt is szerkesztheted. A fő ötlete az, hogy a videódat meg tudod szakítani űrlapszerűen megjelenő kérdésekkel, amelyekre a tanulók válaszolni tudnak, és azonnal megláthatják, hogy helyes-e a válaszuk, ha az nem igényel tanári jóváhagyást. Ha rossz a válasz, vissza tudnak menni a szövegrészhez, de sajnos nem tudnak helyesbíteni a válaszon – ez szerintem hiányossága az alkalmazásnak. Az Edpuzzle egy feladatbank is egyben, kereshetsz témákra, évfolyamra, és az ott talált videókat felhasználhatod, szerkesztheted is akár. A javaslatomra a levélírás témáját választottuk, mert azt több szinten és minden nyelven tanítjuk, és óriási szerencsénkre az adatbankban találtunk is egy tökéletesen megfelelő videót. Elkészítettük hozzá az órai gyakorló feladatokat, majd kitaláltuk, hogy a harmadik egységben, a follow-upban milyen levelet kell a tanulóknak produkálniuk. Azért mondtam, hogy szerencsére találtunk anyagot, mert a teremben, ahol dolgoznunk kellett, le volt tiltva a YouTube, és amúgy is elég gyenge volt az internet, így akik maguk akartak videót csinálni, vagy már meglévőt szerkeszteni, azoknak nagyon nehéz dolguk volt – szóval az elégedetlenség nőttön nőtt! A két német kolléga a tettek mezejére lépett: felkeresték az igazgatót, és panaszt tettek. Holnap kell majd bemutatnunk az órákat – kíváncsi vagyok, hogy fog lezajlani. A tantermi forrongás után az utcán is forróság, 28 fok fogadott, amikor a csoportból többen Malahide-be indultunk. Egy csodálatos délutánt töltöttünk a kastély és parkja, a lepkeház, a Fairy Trail meglátogatásával, fagyiztunk és heverésztünk kicsit a tengerpaton, aztán hazavonatoztunk Dublinba. Este pedig két nagyszerű zenés élményünk is volt, az első egy híres rockslágereket (U2, REM, RHCP, BonJovi) éneklő/gitározó srác volt, a második egy ír népzenész duó – a közönség itt előbb csak tapsolt, majd táncra kerekedett. Mi tagadás, alázatos narrátorotok is oly lelkesen tapsolt, hogy őt magát is behúzták a lépcsőről, ahol álldogáltak, és csakhamar azon kapta magát, hogy karról, karra pördülget nagy vidáman, miközben egy hegedűs, meg egy gitáros eszelősen játszik, és az egész terem énekel és táncol. De jó volt. 8. nap Ma hétfő van, és a nagy izgalommal várt classroom management kurzus elkezdődött. Reggel Janával együtt indultunk, hogy a szokott helyen találkozzunk Luis-szal, és együtt sétáljunk el az iskolába. Az új csoportunk sokkal nagyobb , ezúttal 14-en vagyunk: két + 1 spanyol (Luis mellé betársult Manuel, és egy lány, a Kanári-szigetekről, Kandelária, 2 német, 1 cseh, 2 lengyel, és 4 olasz, valamint két magyar – szerencsére Owen, a tanárunk törekszik arra, hogy az azonos nyelvet beszélők lehetőleg ne kerüljenek egy csoportba a csoportmunkánál. És hát valóban, az egész délelőttöt különböző csoportokban töltöttük, a frontális rész kb. 5 percig tartott. Először nyilván bemutatkozásokkal kezdtük – mindenki beszélgetett mindenkivel pár percig, aztán kaptunk 5 percet, hogy egyénileg megfogalmazzuk, leírjuk magunknak a tanári erősségeinket, illetve a kevésbé erős oldalunkat, majd ezt megosztottuk a szomszédunkkal.
Ezután megalakultak az első hármas csoportok, és kaptunk 4 megbeszélni való problémakört: 1. Választhassanak-e a tanulók tantárgyat/témát? 2. Hogyan tudok elérni minden egyes tanulót az osztályban? 3. Hogyan tudok érdeklődést generálni? 4. Milyen tapasztalatokat szereztünk az online oktatás alatt a home schoolingról, home learningről? A csoportokban ezután rotálódtak az emberek, amíg össze nem találkoztunk ugyanazokkal az emberekkel. Owen közben körbe-körbe járt, és belehallgatott a beszélgetésekbe. A következő vitatéma a tanárközpontú vagy tanulóközpontú oktatás volt, itt már csak egy csoportban dolgoztunk – ezt a témát már kihangosította Owen, és végül megállapodtunk, hogy az óra tervezésénél a tanulókat kell a fókuszba állítani , és a tanulók tevékenységén kell a tanórának alapulnia. Ez a student centered oktatás lényege. Az utolsó feladat a a flipped classroomról való ismereteink összegyűjtése volt. Ekkor váratlanul Ina, aki Düsseldorfból érkezett, kifakadt, hogy honnan kellene neki ezt tudnia, ő azért jött ide, hogy classroom managementet tanuljon, és itt csak a flipped classroomról beszélnek, de arról sem, mert most is neki kellene magától kitalálnia. Ő azt akarja, hogy Owen mondja el először, hogy mit kell tudni valamelyik classroom management módszerrről, és aztán gyakoroljunk. Ekkor derült ki, hogy a csoport egy része flipped classroomra jelentkezett, a másik classroom managementre – ez utóbbi a nagyobb zsák, a tükrözött vagy fordított osztályterem ennek egy módszere lehet. A vitában próbáltam lehűteni a kedélyeket, mondván, hogy ebben a szituban Owen a tanár, és mi vagyunk a tanulók – feltételezhető, hogy Owennek van egy terve, mégpedig valószínűleg az, hogy velünk akarja modellezni, és így bemutatni pl. a student centered oktatást, a kooperatív technikákat, talán így első nap adhatunk még egy kis időt a kifutásra. Végül Owen kérdve kifejtő módszerrel feldobott egy T táblát a hagyományos és a fordított osztályterem összehasonlítására, amiből kiderült, hogy míg a hagyományosban 3 P követi egymást: presentation az osztályban, practice otthon, majd a production, addig a flipped classroomban a tanár kiadja otthonra magyarázó videót, és a feldolgozás, gyakorlás része fog az órán megtörténni, valamint a follow-up, a production. Mindezen bölcsességekkel felvértezve be is zártuk a napot, és elégedetten vonultunk el ebédelni, annál is inkább, mert a nap csodálatosan sütött. Egy német angol-töri szakos tanár, Oliver csatlakozott 3-ra fogyatkozott kis szűkebb csapatunkhoz, és az ebéd utáni sör, részemről half pint Guiness elszopogatása közben eldöntöttük, hogy Dartra szállunk, és ellátogatunk Dalkeyba, amely egy festői kis tengerparti üdülőfalu kb. félórányira Dublintól. És tényleg! Ez egy olyan tiptop, nyugodt, békebeli kis hely, az idős hölgyek olyan ártatlan arckifejezéssel kavargatják a teájukat a kávézók teraszain, hogy maximálisan alkalmas lenne egy ír Agathe Christie-regény színhelyéül. Szerettük volna a várat megnézni (itt jelmezes bemutató is van), de sajnos épp akkor lefoglalták a helyet, szóval erről lemaradtunk. A fotók a szorgos csoportmunkát ábrázolják. Zárszó Délelőtt megtekintettem a szállástól 20 percre lévő Charlottenburg kastélyt és hatalmas kertjét. A kastély nevét Sophie Charlotte, I. Frigyes első porosz király felesége után kapta.
Berlin jelképét, a medvét nem csak a város címerén és zászlaján láthatjuk, hanem a város legkülönbözőbb pontjain. Berlin egy hatalmas, fantasztikusan sokszínű város. Örülök, hogy megismerhettem. Tartalmas képzés részese voltam, motivált kollégákkal. Köszönöm, hogy részt vehettem! 7. nap Elérkezett a gyászos nap, Robertát el kellett búcsúztatni! Szerencsére a délelőttje még szabad volt, így még felkereshettük együtt a Szent Patrik-székesegyházat. Régi adósságunkat törlesztettük ezzel, mert csupán egy kőhajításnyira volt a szállásunktól, mégse került rá sor eddig. Először a mellette levő parkba tértünk be, mert Jana, aki ekkorra már felépült, meg akarta mutatni nekünk itt a 2013. december 10-én, az emberi jogok világnapján felavatott Vaclav Havel-emlékhelyet: egy kerti padot/széket egy kerek asztallal, és egy hársfával, amelyet a csehek nemzeti fájuknak tartanak.
Maga a katedrális – szerintem – építészetileg nem túl különleges, érdekesek viszont történelmi, kulturális vonatkozásai. Először is: azon a helyen emelték, ahol a legenda szerint Szent Patrik a dubliniakat keresztelte. Aztán megtekinthető itt a „Megbékélés kapuja”, amely két család öldöklő viszályának, a Butlerek és a FitzGeraldok harcának vetett véget, méghozzá úgy, hogy amikor a Butlerek a templomba menekültek, és a békeajánlatra sem mertek előjönni, félve a lemészároltatástól, Gerald FitzGerald egy rést vágatott az ajtóba, amin át benyújtotta jobb karját, jelezve, hogy a megbékélési szándéka komoly. A két családfő kezet rázott az ajtón keresztül, és megszületett a béke. A békére való törekvést képviseli az a kovácsolt vas Megemlékezés fája is, ami mellé tollat és falevél formájú papírlapokat helyeztek, azért, hogy a látogatók üzenetet írhassanak mindazoknak, akik egy háborús konfliktusban érintettek. Nem meglepő, hogy sokan üzentek szíriaiaknak, ukrajnaiaknak. De legesleginkább azt itt fellelhető Swift-emlékek miatt vártam már, hogy eljussak ide, és nem is csalódtam. Swift a Szent Patrik főesperese volt, a templomban még látható a szószéke is, és itt is temették el a leveleiben Stellának nevezett múzsájával közös sírba. A tárlóban, ahol halotti maszkját és koponyáját is láthattuk, egy idézetet is olvashattunk tőle: „Írországban elég vallásosságunk van ahhoz, hogy gyűlölködjünk, de túl kevés ahhoz, hogy szeressünk.” Swift talán az egyetlen angol volt, akit az ír nép igazán a szívébe zárt, s egyike azon keveseknek, aki minden tőle telhetőt elkövetett, hogy segítsen az írek nyomorúságos helyzetén. Hatalmas mázlink volt, mert belefutottunk éppen a templom híres kórusának próbájába – éppen ideje volt, hogy kicsit megálljunk az információgyűjtésben, és megpihenjünk. Én még bepecsételtettem a kis füzetembe, hogy ott jártam – ez a füzetke járt a múzeumjegyekhez, amit otthonról kaptam, aztán kihaladtunk a székesegyházból, hogy behaladjunk egy kávémérésbe. Fárasztó dolog a kultúra. És bár a 7. napon még a Jóisten is megpihent, mi viszont még rátettünk egy lapáttal, és rögvest ezután átmentünk a Dublinia múzeumba, ahol Írország viking vonatkozásait és középkori történelmét mutatják be, kétségtelenül szórakoztató formában. Sok fontos információ birtokába jutottam, például, hogy a vikingek mohát használtak WC-papír gyanánt. De viccen kívül, nagyon tartalmas és több helyütt interaktív a kiállítás, gyerekes családoknak is ideális. A Dublinia egy hajdani templomban kapott helyet, ami azért is izgalmas, mert fel lehet menni a toronyba, és onnan megcsodálni a városképet, valamit egy sóhajok hídján, egy középkori folyosón át lehet jutni a másik híres templomba, a Christ Church-be. Már régóta terveztük, hogy ott egyszer át fogunk menni, mert reggelente mindig átsétáltunk alatta. Szóval fentről integettünk képzeletbeli lenti önmagunknak, és elindultunk elkölteni a Robertával közös utolsó ebédet. Amúgy ez érdekes, hogy Roberta úgy szervezte meg ezt a 2 hetes kurzust, hogy az első hetet Dublinban, a 2.-at Amszterdamban tölti. Nem is tudtam, hogy ilyet lehet…. Mindenesetre a szívem gyászban, Roberta nagyon hiányozni fog. Délután Luis egy spéci ír sportmeccsre, hurlingre hívott minket, de mi Janával újra a kultúrát választottuk, és megnéztük a Christ Church-öt, amihez szintén volt audioguide, sőt olyan, ami fel is ajánlotta, hogy bővebb információhoz juthatok, ha kattintok még egyszer, de az igazat megvallva akkorra már úgy éreztem, hogy kattintson, akinek három anyja van, és mind a három angoltanár, szóval beértem az alapinformációkkal, plusz a prospektus okosságaival. A Christ Church számomra legérdekesebb része a parkjában található Homeless Jesus szobor – sajnos Dublinban is lépten nyomon hajléktalanokba, kéregetőkbe botlunk. Este hősiesen NEMet mondtunk a vacsorára – tényleg, ami sok az sok! Viszont Jana kérésére betértük egy Spárba, ahol csodák csodája lehetett barnarizslapocskát kapni! Az otthonosság érzetével eltelve zsákmányomat boldogan a kebelemhez szorítva távozni készültem a boltból Janával, természetesen fizetés után, amikooor – nos ebben az utolsó pontban mindenképpen különböztünk attól a két sihedertől, akik a kint várakozó bandájuk számára próbáltak néhány zacskó csipszet kivinni a Spárból. Rövid kergetőzés, és csúnya szavak kiabálása után a biztiboy visszaszerezte az árut, és hívta a rendőrséget. Nahát. A kis gazfickók. Amúgy nagyon beleéltem magam a középkorba, ami bizonyos képeken látható is. 6. nap Szombat, az egész napos kirándulás napja. Ezt utálom a legjobban, de sajnos igaza lett Louisnak, a városnézős ír tanárunknak, akármennyire is morcoltam rá. Ez a buszos túra bizony alaposan el lett rontva. A fő úticélunk a Cliffs of Moher volt, amely Írország leghíresebb természeti látványossága. Az útba beiktattak még egy Doolin nevű településen elköltött ebédet, a Burren Nemzeti Park megtekintését, valamint egy Galway-i városnézést is, de végül egyik programra sem volt elég idő.
Szívesen időztem volna többet a Moher szikláknál például, amelyek az imitt-amott csak előbújó napsütésben tényleg lélegzetelállító látványt nyújtottak, és elég hosszasan, kb 8 kilométeren el lehetett volna sétálni a tetőn, gyönyörködni a felszín harsogó zöldjében, a sziklák komor szürkeségében, és az óceán örvénylő kékségében. Valamint bizonyára érdekes lett volna a látogatóközpont is, de másfél óránk volt minderre összesen, ami édeskevésnek bizonyult. A másik szívem csücske a Burren volt/lett volna, ami egy csodálatos, szinte holdbéli táj, egy víz és jég alakította köves mészkőfennsík, amiről csak a többi ott bóklászó turistát kell fejben lefotosopolni, és máris tökéletes az élmény. Valószínűleg nem Galway tehet róla, hogy a vezetőnk csak 50 percet engedélyezett a város megtekintésére, kb. ezzel az útmutatással: Hey folks, this is the cathedral, the bus waits here, go to the loo, go across the bridge, there is the shopping street, nojz pobz, do shopping, go to the loo, don’t be late…. Szóval, ha ezt a majdnem órácskát hozzácsaphattuk volna mondjuk a szikláknál töltött időhöz, plusz az ebédidőt, elégedettebb lettem volna. De legalább a buszvezető azt tippelte, hogy vagy matektanár, vagy tornatanár vagyok. Este búcsúvacsorát rendeztünk Robertának, és én ismételten hagytam magam elcsábítani az ír marhasültek birodalmába. Oké. Végülis egész jó nap volt. 6. nap Potsdam
A képzés 6. napjára az Europass egész napos all-inlusive túrát ígér Potsdamba, melyben az idegenvezetés, a jegyek és a szállítás is benne van. Előzetesen annyi információt kaptunk, hogy hol van a gyülekezési hely, és hogy tömegközlekedéssel fogunk utazni. A teljes valósággal csak Potsdamban, a Sanssouci Parkba érkezve szembesültünk. A program valójában nettó 3-3,5 órás vezetett séta a parkban és a városban, 1 órás ebédszünettel megszakítva, semmilyen fajta jegyet nem tartalmazott. Megérdeklődtem az információs épületben, hogy aznapra vehetnénk-e még jegyet a Sanssouci-kastélyba. Szerencsénkre még valamennyi jegy kapható volt. 14 € a belépő a kastélyba, 19 €-s kombinált jeggyel viszont mindenhova bemehetünk a park területén, ami a nyitvatartási időbe belefér. Így hárman vettünk kombinált jegyet, és így nem csak a meseszép parkban sétáltunk, hanem számos gyönyörű épületet is megtekintettünk. Vasárnap még fél napra visszamentem Potsdamba. Megtekintettem a Glienicke hidat, melynek a hidegháborúban betöltött szerepét a 2015-ben bemutatott Steven Spielberg rendezte Kémek hídja című film dolgozza fel. (Fsz. Tom Hanks, Mark Rylance https://www.youtube.com/watch?v=qhwEVA51Fp8) A híd a vasútállomástól a 93-as villamossal érhető el. A hídtól kb. 20 percnyi sétára található a Cecilienhof palota, mely az 1945-ös potsdami konferencia helyszíne. Mivel pénztárzárás után érkeztem, így kívülről tudtam megnézni. Innen a 603-as busszal mentem vissza a belvárosba. A Holland Negyedet I. Frigyes Vilmos által behívott holland iparosok és kézművesek alapították a XVIII. században. 1990 óta az UNESCO Világörökség része. Az Alexandrovka városrészt III. Frigyes Vilmos porosz király építtette I. Sándor cár emlékére 1826-27-ben orosz énekesek számára. Szintén ő építette az Alter Markton álló Nikolaikirche-t. Berlinbe az S7-es S-bahnnal utaztam vissza. Potsdam igazán hangulatos és szép város, óriási zöldfelülettel körülvéve. 5. nap A mai napra még két kolléga bemutatkozása maradt, a reggelt ezzel kezdtük. Sok mindent megtudtunk a finn oktatási rendszerről, valamint Valenciáról.
Ezután Post-it-ekre kérdéseket gyűjtöttünk, melyek a hét során felmerültek, és még nem kaptunk rá választ. A Post-it-eket Pedja körben felragasztotta a terem falára, és mindenki elvette azt, amire tudja a választ. Ezeket kisebb-nagyobb csoportokban meg is beszéltük. Zárásként jó tanácsokat kaptunk arra vonatkozóan, hogy mire számíthatunk új módszerek kipróbálásakor. Megkaptuk a tanúsítványt, és kis ünnepség keretében elbúcsúztunk egymástól. Délután egy kollégával megnéztük a Potsdamer Platznál lévő Panoramapunkt és Sony Center épületeit. A Panoramapunktban működik Európa leggyorsabb liftje, mely 20 másodperc alatt visz fel a 24. emeletre. Lélegzetelállító kilátás nyílik innen a városra. Estére koncertjegyem volt a Berlini Dómba, a 17. Nemzetközi Orgonanyár koncertjére. A Sauer-orgonát Simon Johnson szólaltatta meg, aki ráadásként saját szerzeményéből is játszott. Gyönyörű koncert volt. 3-5. nap A következő napokon elkezdtük a projekt designt. 4 fős csoportokban dolgoztunk ki egy-egy problémát, célrendszert, kritériumokat, mérőszámokat stb. Elég nehéz volt közös dolgot találni nemzetközi szinten, vagy túl nagy, társadalmi probléma lett belőle, vagy túl kicsi volt. Ráadásul utána abból kellett volna további dolgokat kibontani, hogy mik az okai, milyen lehetőségeink vannak, és a végén nemigen jutottunk sehová, mert nem jól indultunk el a probléma meghatározásánál. Ez egyébként inkább általános projekt tervezés volt, nem iskolai, de elemei jól felhasználhatók majd a projekt oktatás során. Ráadásul az is nyilvánvaló volt, hogy milyen fontos jól és pontosan megadni a témát, és nem a kreativitásukra bízni, mert a végén ugyanígy zsákutcába fullad a feladat, és közben sem élvezi senki. De hát tudjuk, hogy a negatív példa legalább olyan hatásos, mint a pozitív! 😊 Aztán áttértünk a tantermen kívüli oktatásra. Egy City Quest nevű játékot játszottunk csoportokban, ahol egy oldalas kérdéssort kaptunk, Máltáról. Egyszerűen indult, pl: 10 tipikus máltai növény, képpel, latin névvel, aztán következő kérdés: emlékeztet-e téged valamelyik egy híres műalkotásra? Aztán jött egy építészeti kérdés, a máltai építészeti stílusokról, és utána, hogy az egyik épületet jellemezd matematikai, természettudományi stb. szempontból. Volt benne problémafelvetés, szerepjáték, elemzés, prezentáció, mindenféle, és mindenféle tantárgyból ismertet kellett felhasználni hozzá. Persze, érdekes is volt, viszont ami igazán tetszett benne, hogy így sokkal jobban fel lehet dolgozni egy adott ismeretet. Bár időben elég sok volt, érdekesebb is volt, és tartalmasabb. A trénerünk hagyta viszont mind az időt szétfolyni, mind a csapatokat úgy összeállni és dolgozni, ahogyan akartak, így aztán szépen előkerültek a saját szerepek a csoportokon belül: a vezető, a dolgozó, a segítő, és a semmitnemtevő. Persze, mint említettem fent, a rossz példa is jó példa… Aztán előkerült megint az európai keretrendszer, a fenntartható növekedési célok, a European Youth Parliament, ami nekem adott jó ötleteket, és szegény kis 10-seim retteghetnek, mert szeptembertől rajtuk fogom pilotként kipróbálni! :D Egyik este volt egy közös séta a csoporttal Valettában, de egyébként érdekes volt megfigyelni, hogy mennyire más minden, mint a pandémia előtt volt. Az előző években a többség egyedül utazott, és délután-este közösen jártunk el mindenfelé. Most mindenki családdal, kollégákkal volt, és ragaszkodott is hozzájuk. Még a közös vacsorára sem jött el mindenki, sokkal zárkózottabb volt mindenki. Én sétáltam nagyokat Vallettában, mert nem tudok ráunni azokra a monumentális falakra, amivel egy nagy várost körülvettek. Csatolok róla képeket, fotóztam rá méretaránynak embereket és autókat is. Utolsó előtti nap találtam egy szép tengerpartot, ami tiszta is volt, és élő tengeri csillag is volt benne, meg sok-sok hal úszkált a sekély és meleg vízben.
5. nap És máris itt az első tanítási hét vége. Délutánig még várni kell az oklevélre, 13.30-kor kezdődik a tanítás. Délelőtt Dublin legnagyobb zöld területét, a Phoenix Parkot vettük célba, ami tényleg gigantikus méretű, található benne állatkert is, meg szarvascsorda is, meg pl. az Egyesült Államok nagykövetének rezidenciája. Mivel már amúgy is terveztük, hogy beiktatunk egy bringázást a városban, most elérkezettnek láttuk az időt, és biciklire pattanva jártuk be ezt a valóban óriási területet. Utólag olvastam, hogy egész Európában ez a legnagyobb bekerített park! Az lehet! Viszont az enyém egész Európa legmagasabb homloka, ezt akkor realizáltam, amikor megnéztem Louis cangázás közben hátrafelé rólunk készített videóit . Sajnos ezen a programon Jana, a cseh lány nem vett részt, nem érezte jól magát – na persze, aki pad thait választ a jól bevált stew helyett, az ne csodálkozzon! (vicceltem)
Délután a suliban összegeztük az EPIC-ben átélt élményeket, majd többféleképpen reflektáltunk a kurzusra. Készítettünk pl „újságot”, amelyben részben a kurzus indító kérdéseit is felhasználva különböző technikákkal, pl. rajzzal, ragasztással válaszoltuk meg a kérdéseket: várakozásaim a kurzussal kapcsolatban és az eredmények; a nyelvvel való kapcsolatom; élményeim a csoportban; hatása a további tanári munkámra. Szóval elmélyülten kézműveskedtünk egy darabig, majd bemutattuk az elkészült műveket – egyáltalán nem csodálkoztam, hogy mindannyiunk alkotásában a kis négyesfogatunk fantasztikus egymásra találása kapta a legnagyobb hangsúlyt. Az én véleményem egyébként az, hogy az intenzivitás a nyelvtanulásban nem az iskolában töltött órákban valósult meg, hanem abban, hogy minden nap reggel 8-tól kb. éjfélig angolul kommunikáltunk, és ez egy egészen kivételes lehetőség volt (a számomra legalábbis). Megkaptuk a certificate-et is, és nagy örömünkben elhatároztuk, hogy ezt egy szuper helyen kell megünnepelni, ezért elmentünk a Bank nevű étterembe. (Furák ezek az írek, előbb a Church, aztán meg ez…Tiszta Kosztolányi, na ezt majd beleépítem az Édes Annába!). Ez is elég luxi kiállítású: élveztük a pazar környezetet, ételt és italt. A hitetlenkedőknek üzenem, hogy igen, a képen látható gigantikus burgert egyedül fogyasztottam el! |
téma
All
Archívum
August 2022
|