4. napA reggeli ismétlés után megbeszéltük, hogy szóbeli prezentációkat hogyan értékelünk (https://www.readwritethink.org/classroom-resources/printouts/oral-presentation-rubric).
Ezután a szakértői mozaik (Jigsaw) módszere szerint prezentációkészítésen dolgoztunk, mely során az információs, média-, és technológiai műveltség témaköreit jártuk körbe. Paula javaslatára egy videót is csatoltunk (https://www.youtube.com/watch?v=ug_LK98NcVk). Érdekes tapasztalat volt belülről látni a csoportdinamikát, elkötelezettséget, és a felmerülő akadályokat. Itt is tapasztalható volt, hogy bár a három prezentáció témája megegyezett, mennyire különbözött a téma megközelítése az egyes csoportok részéről. Az egyéni bemutatkozások naponta az utolsó fél órában vannak, a mai nap én is sorra kerültem. A technikumi képzés mellett az Erasmus-os tevékenységünket, weblapot is bemutattam. A csoportból hárman megbeszéltük, hogy délután megnézzük a Pergamon Múzeumot. Ezt a döntésünket az időjárás is megerősítette, lévén délutánra már 37°C lett Berlinben. Végül online vettünk kombinált jegyet, melybe beletartozott a Neues Múzeumba szóló jegy is. Ehhez a www.tiqets.com oldalt használtam. A jegyeket a rendszer e-mailben is elküldi, de a letöltött applikáción belül is megjeleníti. Igazán gördülékenyen használható oldal és alkalmazás. Rengeteg mindent láttunk, a két múzeumban több napot is el lehetne tölteni. Nofertiti mellszobránál nem lehet fotózni, így a múzeum weboldaláról teszek képet. (https://www.smb.museum/fileadmin/_processed_/e/d/csm_nofretete_praesentation_nordkuppelsaal-2_aa575f09d7.jpg) 4. nap A mai nap különleges. Egyrészt, mert az előrejelzés azt ígérte, hogy nem lesz eső, és akár 20 fokra is felkúszhat a hőmérő higanyszála (ez durva, milyen mélyre mennek ezek az újságírói fordulatok), másrészt az iskolai program csak fél 11-től kezdődött egy múzeumlátogatással. Még előző nap ki is találtuk, hogy hogyan hasznosíthatnánk ezt a reggeli idősávot, és jegyet foglaltunk ma reggelre a Trinity öreg könyvtárába. Itt látható a híres 9. századi Book of Kells, a világ egyik legértékesebb kódexe. Latin nyelvű, és a négy evangéliumot tartalmazza ez a csodálatosan díszített mű, amelynek könyvtárnyi szakirodalma van: a szöveg, a kalligráfia, a szimbólumok, a pergamen, a festékek egyaránt még mindig kutatás tárgyát képezik. Ezekbe a kutatási eredményekbe pillanthattunk be a kiállításon keresztül az audioguide segítségével. Azért azt megmondom, hogy ezzel az angoltudással, ami nekem van, nem mindig akkora segítség az audioguide, mert nem tudom egyszerre hallgatni és olvasni a tárlókban kiállított tárgyak melletti szöveges magyarázatokat. Szóval azzal próbálkoztam, hogy egymás után olvasom-hallgatom az információkat. A könyvtárban őrzik a nevezetes Brian Boru hárfát is. A híres Long Room szépséges, de hát láttam én már itthon is gyönyörű régi könyvtárakat Egerben, Kalocsán vagy akár a budapesti Egyetemi Könyvtárat is említhetem. Mindenesetre egy fotóval adóztam a nagy Swift emlékének, az ő mellszobra is ott van a számtalan híresség között, amelyek őrzik a könyvtár rendjét.
Még mielőtt bejutottunk volna, sorba kellett állni a könyvtár előtt. A csoporttársaimmal beszélgettem, amikor megszólított egy lány: -Excuse me, I love your haircut. Where are you from? -From Hungary. And you? - From the US. I love your style! I don’t like your prime minister, but your haircut is amazing… Most komolyan!!! Mit is szoktak erre mondani? Ez is egy vélemény. Ezután, amíg vártunk a bejutásra, olasz, spanyol és cseh kollégáimmal csináltunk egy gyors áttekintést, hogy világszerte milyen elnököket választanak meg az emberek, de szerencsére sorra kerültünk – minek elrontani politikával egy ilyen szép napot! Ahogy említettem, ezután tanárnőnkkel az EPIC múzeum előtt találkoztunk. A múzeum másik megnevezése Irish Emigration Museum, és valóban a fő téma az ír kivándorlás szakaszainak, történetének, hátterének bemutatása, természetesen a híres ír származású nemzetközi karriert befutó személyekkel együtt – ezeket a témákat tematikus termek jelenítik meg. Maga az EPIC név telitalálat, hiszen amellett, hogy az Every Person Is Connected betűszava, nagyonis illik a kiállításra, hiszen igazán szórakoztató és impozáns méretű. Az egész kiállítás interaktív. Az elején kapsz egy menetlevelet, amit minden teremben lepecsételhetsz, és számtalan izgalmas alkalmazás segíti a bevonódást, az elmélyedést a témában. Nagyon tetszett például, hogy a lejátszott kisfilmekben visszaemlékezésekből írt jelenetekben színészek jelenítették meg a kivándorlás fő okait és körülményeit, és visszacsatolást is kaptunk a szereplők további sorsáról. Arról meg pl. egyáltalán nem tudtam, hogy Che Guevara is büszkélkedhetett ír felmenőkkel. Nagyon el tudnék képzelni itthon egy hasonló állandó kiállítást (egyes elemeiben emlékeztetett az Álmok álmodóira a Millenárison). Amúgy az EPIC teljesen magánpénzből készült és működik, csak mondom… Mint minden múzeumban itt is meg lehet ebédelni, mi is ezt tettük tanárnőnkkel, gyorsan átbeszélve frissiben az első reakcióinkat. Miriam elmondta különben, hogy kezdetben az írek azt gondolták, hogy ez a kiállítás csak külföldieknek szól, de mára ez kezd megváltozni: családi programmá is vált, és iskolai osztályokat is hoznak ide. Délután valóban kezdett kiderülni az idő, ezért szabadtéri programot választottunk, és kibuszoztunk a botanikus kertbe. A közlekedés Dublinban megérne egy külön posztot, most csak annyit a buszról, hogy emeletes, tiszta, van rajta wifi, és telefontöltési lehetőség. A botanikus kert meg egy álom!! Csodálatos park csodálatos növényekkel és mókusokkal, kaktusz- és orchideaház, dzsungelkunyhó, tavacska. Záróráig ott ámultunk és bámultunk… A végén még kimentettünk két lányt, akit bezártak véletlenül a szomszédos temetőbe, majd leültünk megpihenni egy közeli pubban. Na most az teljesen igaz, amit Miriam mondott nekünk az ír pubkultúráról, hogy az egy civil találkozóhely, nem kizárólag a lerészegedés terepe (azért a Temple Bart nem venném ebbe bele, de az egy turista negyed). És valóban – mondjuk időponttól függően – mindenhol láttunk családokat étkezni, idősebb hölgyeket traccsolni, munka utáni lazítókat, meccset nézőket a klasszikus alkesz figurákon kívül. Aki ismer, tudja, hogy sört itthon nemigen iszom, itt azért igyekszem megismerkedni a helyi fajtákkal, legyen az Guinness, Red Ale, vagy valamilyen IPA – természetesen csak szolidan – like a lady. 3. nap Délelőtt csapatépítő és osztályközösség-építő tevékenységeket gyűjtöttünk össze, ma is csoportmunkában dolgozva. Mindegyik csoport ugyanazt a feladatot kapta, 3-3 tevékenységet adjunk meg. Hamar kiderült, hogy a legnehezebb feladat csapatunknak olyan nevet találni, ami jellemez is minket, lévén, hogy alig ismerjük még egymást. A névnek egy főnévből és egy melléknévből kellett állnia. Tetszett ez a megkötés, vicces csapatnevek születtek. Pedja ezután összekeverte a csoportokat, ki kellett választanunk a legjobb módszereket a kevert csoportunkban, majd visszaültünk az eredeti csoportba, megosztottuk egymással, melyik csoport mit választott, végül közösen megbeszéltük. Igazán hasznos játék a People Bingo, melyet ismerkedésre és közösségépítésre is használhatunk. A többi országból jövőknek nagyon tetszett, hogy Magyarországon diákokkal szoktunk bográcsozni. Megosztottuk egymással a Covid utáni a tapasztalatainkat is.
A nap második részében az értékelésről beszéltünk. A bevezető feladat során I think/ I believe kezdetű mondatot írt mindenki Post-itekre az értékelésről, majd összekeverés után visszakaptunk egyet, amit a cetli írójával átbeszéltünk. Ezután mindenki elmondta, hogy teljesen, részben, vagy egyáltalán nem ért egyet az adott gondolattal. Nagyon jó szakmai vita alakult ki, melynek során sok nézőpont, és az adott országra jellemző sajátosság is kiderült. Délutánra igazán meleg lett, a 34°C nem igazán jellemzi a berlini nyarat. Ez azonban nem tartott vissza minket egy kis városnézéstől, és egyik kollégával megnéztük az Est Side Gallery-t és az Oberbaum hidat. 3. nap Ma, szerdán megint délelőtt volt tanítás, szóval igyekeznünk kellett a lányokkal, hogy odaérjünk a meeting pointra Luishoz 10 perccel 8 előtt – 8.30-kor kezdődik az óra. Ilyenkor sajnos nincs idő beülni egy rendes kávéra, pedig ez a neszkávézás eléggé pusztító. Hűvös az idő, 16 fok, de süt a nap – persze, mindig akkor, amikor pont óráink vannak!! Ma az improvizáláson volt a hangsúly, Miriam sokféle játékkal igyekezett a magabiztosságunkat fejleszteni a kommunikációban. Ezekből a feladatokból sokat tudok majd hasznosítani a saját óráimon.
A suli közelében találtunk egy príma kis pubot, ami meglepő módon egy félönkiszolgáló éttermet is rejtett a hátsó traktusában. A jellegzetes pubokban kapható ételeket kínálták itt is, de a pult mögött álló szakácstól kérve te magad állíthattad össze, hogy mi legyen a tányérodon, és volt kis és nagy adag is. Egy kis adag (ami nekem egy elég nagy adag) és egy hálfpájntginisz 11 euro körül van. A krumplipürét fagyiskanállal adagolják!! Az órák után Louis, az iskola egyik tanára vitt el minket egy kis egyéni városnézésre. Tényleg nagyon egyéni volt: gyakran lecövekelt házak előtt, tippeljünk, mennyi itt egy lakás, vagy az egész ház. Elmondta, hogy tanárként jól keres (nem tudtuk meg, hogy mennyire), de arról nem is álmodhat, hogy Dublinban lakjon – ebben lehet valami, Miriam is ingázó. Mondjuk tényleg elképesztő: 4500 € egy kis lakás havi bérlete a csatorna mentén. Egyéni véleménye volt még az építészetről is, pl. szerinte szörnyű, ha a régit a modernnel keverik. Hát nem tudom, nekem bejön. Louis időnként csak legyintett egy-egy megoldás láttán: Terrible! Tudjátok, én bírom, ha valakinek karcos a személyisége, az viszont kiverte nálam a biztosítékot, hogy amikor arról beszéltünk, hogy a szombati egész napos kirándulások közül a két lehetőségből ki mit választott (3 héttel a tanfolyam megkezdése előtt!!!), nemes egyszerűséggel közölte, hogy a Roberta és általam választott Cliffs of Moher túra ostobaság, az egy shit, az egyetlen értelmes választás a Glendalough túra, amit ő vezet. Ő például az egész csoportját eleve oda irányította. Mondtam neki, hogy ez így nem fair, hogy elveszi a kedvünket, miközben tudja, hogy rég kellett rá jelentkezni, és nem is lehet rajta változtatni. Miért szervez az iskolátok rossz kirándulást? – tettem fel a végül költőivé vált kérdést. Bakker, de utálom az ilyesmit! Amúgy a tekergés a városban jó volt, megtanultuk felismerni a georgiánus és viktoriánus házakat. Nagyon bírtam a csatonát – lehetne valaha ilyen pl. a Rákos-patak végig? Az is csodálatos, ahogy a Liffey partját birtokba veszik a városlakók. Gyönyörű a Samuel Beckett Bridge, Santiago Calatrava műve, amely egy nagy hárfát formáz. A Brian Boru vagy Trinity hárfa Írország nemzeti jelképe, szerepel az ír címeren, és a Guiness, valamint a Ryanair logóján is. Ha Írországban jársz, kötelező elem a híres nevezetes ír folk zenével és tánccal megismerkedned. Ha kell, hát kell! Estére próbáltunk helyet foglalni a The Church nevű étterem/bár/pubba, ahol, ahogy hallottuk, vacsorázás közben autentikus zene és tánc szórakoztatja a vacsorázókat. A Church az írta vissza, hogy asztalt foglalni nem tudnak, de ha odamegyünk fél 7-re, biztos le tudunk ülni. Így is tettünk, és piszok mázlink volt, közvetlenül a színpad előtt kaptunk helyet - fél órán belül az egész étterem vagy mi dugig tele lett. Ez a The Church egy káprázatos hely: egy 17. századi templomból alakították át (az orgona még ma is felismerhető), és mesésen gazdag a díszítése. Kicsit féltem, hogy egy lehúzós turistaattrakció, de az árak pont olyanok voltak, mint máshol, az étel nagyon finom volt, és a két személyes, egy hegedűsből és egy gitárosból álló zenekar – legalábbis az én fülem szerint – igazán jó zenét játszott. Időnként két géppuskalábú lány a színpadra perdült, és iszonyú cukin hozták azt, amit az ember vár ír tánc terén. Mondjuk én nem bántam volna, ha férfi táncosokat is kapunk, de ezt is nagyon élveztem. 2. nap Kedden délután voltak az órák, ezért délelőttre városnézést terveztünk. Szemerkélő esőben indultunk a lányokkal a Dublin Castle sarkához, ahol Luis-szal találkoztunk, és egy közeli teraszon leültünk egy kávéra. A kávézás kicsit elnyúlt, mert bár kora reggel esett az eső, addigra elállt, és kezdett kiderülni az ég, szóval nagyon élveztük a traccsolást a kinti asztaloknál üldögélve.
Először elsétáltunk a Ha’penny Bridge felé, ami Dublin egyik jelképének számít. Ez a gyalogos híd öntöttvasból készült, és ezt a becenevet arról kapta, hogy a 19. században fél penny volt az átkelés ára. A Leffey folyó partja egyébként hosszú szakaszon a gyalogosoké, a városlakók pihenését, kikapcsolódását szolgálja – ezt látva kicsit irigykedtem. Aztán Molly Malone szobra következett, amit Dublin másik jelképének is mondhatunk. Szegény Molly csak árulta-árulta a kagylókat, míg megbetegedett és meghalt – de minden iróniát félretéve Dublin egyik meghatározó történelmi tapasztalata a Great Famine, a nagy éhínség, amelynek következtében egy millió ember halt meg, és másik egymillió pedig elhagyta az országot. A szobor lenge ruhája, és bizonyos értelmezések viszont azt is sugallják, hogy Molly esetleg mást is árult – mindenesetre a turisták egyfajta szerencsehozó céllal Molly kifényesedett keblét fogva fényképezkednek – mi is szép sorban végigfotózgattuk egymást. Ezután a világhírű Trinity College (harmadik jelkép) felé vettük az irányt. Jó volt látni, hogy diákok is vannak a nyár ellenére, nem csak turisták. A parkban éppen krikett meccs zajlott, a templomban pedig egy esküvőre próbáltak a zenészek. Hallgattuk kicsit az éneklést, zenélést. közben a pap odajött hozzánk, és elmesélte, hogy az unokaöccse fog házasodni, és meghívott minket a szertartásra. El is akartunk menni rá, de a menyasszony oly sokat késett, hogy nem tudtuk kivárni. Sétáltunk a parkban, és megebédeltünk egy pubban, aztán már menni is kellett, mert kezdődött a délutáni tanítás. A suliban én azért kicsit pukkadoztam, mert mire beértünk, már ragyogóan sütött a nap! Eddig mindkét alkalommal akkor sütött a nap, amikor óráink voltak. De komolyan, ez tényleg olyan izé!!! A mai témánk a kiejtés volt. Nyelvtörőket vettünk. A hosszú és a rövid magánhangzók közötti különbséget gyakoroltuk, aztán a zöngés és a zöngétlen mássalhangzók ejtése közötti különbséget. Miriamnak megtanítottam, hogy a zs az s voiced párja, így már ki tudta ejteni a nevem – meg is kértem a csoportot, hogy Suzy helyett hívjanak Zsuzsának (amiből sokszor Zsuzsi lett) – egyszerűen imádom, ahogy a nevemet mondják!! Játszottunk a hanglejtéssel, hangsúllyal, majd „zenekart” alakítottunk, amelyet egy karmester dirigált, mutatva, hogy melyik hangot hogyan szólaltassuk meg. Miriam a végén kért tőlünk reflexiót, amiből kiderült, hogy mindenki élvezte a játékokat és egymás társaságát, ötleteit. Miriam megdicsért minket, mondta, hogy vannak csoportok, amelyekkel nem könnyű játszani. Nem álltam meg, hogy ne mondjam, hogy nagy létszámú fiúosztályokkal se egyszerű az ilyesmi. Amikor kifelé jöttünk a suliból, bementünk a St Maria’s Churchbe. Szép templom igazán, biztos költséges a fenntartása. Nem is bízzák a véletlenre az adományozást – nem lehet többé kifogás, hogy nincs nálam cash: az egyház terminállal biztosítja, hogy minden hívő adakozhasson, amikor csak jólesik. Ez igazán előzékeny gesztus! A jól megérdemelt vacsorát a Kennedy’s-ben költöttük el. Isteni Guiness-ben pácolt marhát ettünk. Nojsz pob. Közben foglaltunk jegyet a Trinity régi könyvtárába, kitárgyaltuk, hogy melyik országban hány órát kell tartani, milyen az infrastruktúra, a szülőkkel való kapcsolattartás - mit mondjak, a tanárok élete egyikünk országában sem fenékig tejfel. Végül üldögéltünk kicsit Oscar Wilde mellett a padon. Hazafele útba ejtettük a Temple bárt, belehallgattunk néhány kocsmakoncertbe, és hazasétáltunk. Hétfő-kedd Egy hotel konferenciatermében van a kurzus, ez eléggé eltér a megszokottól, és kevésbé is vannak felkészülve adminisztrációban, emberben, hellyel, étkezési lehetőséggel stb. A tanfolyam első napján az összes kurzuson résztvevőnek ugyanaz volt a tananyag, így 30-nál is többen voltunk. Először mindenki bemutatkozott, bemutatta az iskoláját. Vannak itt olaszok, spanyolok, lengyelek, szlovákok és négyen vagyunk magyarok. Kb. 70%-uk általános iskolában tanít, és csak a 30%-unk középiskolában. A többség 3-5 ember is egy iskolából jött a többi országból, alig van valaki egyedül egy iskolából. A nap második felében elkezdtük a közös tananyagot, amiből már előre készülni kellett, az idő rövidsége miatt. Elég gyorsan átmentünk az európai fő irányelveken, megbeszéltük, hogyan változtak a kompetenciák 2018 óta, mik az új elvárások. Jellemzően minden országban csökkentek a PISA tesztek eredményei, ez általános jelenség, és minden erőfeszítés ellenére minden ötödik gyerek alul teljesít valamelyik készségben, vagy az anyanyelviben vagy a matematikában. Aztán beszéltünk a blended learningről, a flipped classroomról, a projektekről és a kooperatív tanulásról, az EU által kitalált Jövő Tanterméről. Kisebb csoportokban mi is átbeszéltük, kinek milyen tapasztalatai vannak ezekben. Általánosságban elmondható, hogy középiskolában inkább használhatók ezek a módszerek, de sokszor akadályozó tényező vagy a magasabb gyereklétszámok, vagy a megfelelő terem, tanterem, hely hiányzik hozzá (és ezt az olaszok mondták!) Délután még elbóklásztam Valettában, hagytam magamat eltévelyedni, és csak cél nélkül lófrálni, amerre szépséget láttam. Ez az előnye, ha az ember már negyedszerre van itt, a sok híresebb, nagyobb helyet már megnéztem, bejártam, jöhetnek a kis utcák. Valetta is a végletek városa, az egyik utca széles, boltokkal, éttermekkel, befordulva róla meg egy kis utca jön, ahol áll a szemét, bűzölög, omlik a ház (ugyanúgy a belvárosban), aztán az omló ház mellett, amikor gyanútlanul oldalra nézek, ott egy templom, amit csak akkor lehet látni, ha már előtte áll az ember! Aztán jön egy lezárt rész, de szemfülesen kiszúrtam, hogy a helyiek azért használják, így én is használtam, és egy gyönyörű kertes parkba érkeztem. Aztán az egyik híresebb helyen találtam egy emléktáblát az 1956-os magyar áldozatok emlékére! Csatolok sok képet a hatalmas városfalakról, érdemes alaposabban is megnézni őket kinagyítva, a pici hangyák ott a távolban rajta emberek, vagy épp autók-csak a méretarány miatt! Este közös vacsora volt, hogy jobban megismerkedhessünk egymással. Sajnos ez annyira nem volt jó, mert minden nemzetiség együtt ült le, nem keveredtek össze, így csak egy lengyel lány, én és egy olasz nő voltunk egyedül. Megbeszéltük, mi, hogy megy az országainkban, az oktatásban, elég hasonló nehézségeket említettek mindketten. Másnap elkezdtük az ICT anyagokat, Edmodo alkalmazást, Book Creator, Screencast-o-matic, Flip, Nearpod, Blendspace alkalmazásokat. Mindet kipróbáltuk, csináltunk közösen egy-egy művet, de elég sűrű volt a nap, ezt még bőven kell majd gyakorolni.
2. nap A mai napon először a 21. században szükséges készségeket szedtük össze, először egyénileg, majd 3-4 fős csoportokban dolgozva, végül közösen. Részletesen átbeszéltük a szociális, kommunikációs és együttműködési készségeket, szintén csoportmunkában. Ezután összegyűjtöttük, hogy mentorként egy kezdő tanár számára milyen tanácsokat adhatunk, ha óráján csoportmunkát szeretne alkalmazni, milyen nehézségek léphetnek fel, hogyan kezelhetjük ezeket. Végül a Jigsaw-módszerről, valamint a csoportba sorolásról beszéltünk. Az oktatónk Pedja hangsúlyozta, hogy a csoportmunka egy nagyon komplex dolog, ezért is van ez a képzés.
Délután az iskola egyik tanára vezetésével egy másik csoporttal közösen egy háromórás városnéző sétán vettünk részt. A Múzeum-sziget mellől indultunk, és az Unter den Lindenen elsétáltunk a Brandenburgi kapuig. A kaputól a Holocaust emlékműhöz mentünk. A séta a Reichstag mögött, a Szövetségi kormányzati iroda modern épületeinél ért véget. Közben nagyon sok mindent megtudtunk Berlin történelméről és építészetéről. Igazán érdekes vezetés volt. Egy nehézség volt csak, közel 30°C lett, és amit még nem tapasztaltam, a Google térképen megjelent egy hőség figyelmeztetés is. A kérdés már csak az, hogy ez a mai napra, vagy a következőkre vonatkozik. 1. napA bemutatkozás nem a szokott módon zajlott. Először az oktatónk, Pedja, mindenki keresztnevét megkérdezte, és sorban fölírta a táblára. Figyelt az adott nyelv helyesírására és a helyes kiejtésre is. Ezután mindenkinek fel kellett írnia egy lapra három kérdést, és azokat minél több embernek feltenni a kitűzött idő alatt. Első kérdés, mit szeretsz leginkább, ehhez 3-4 választási lehetőséget is meg kellett adjunk, a második munkával kapcsolatos kérdés, a harmadik tetszőleges lehetett. Ezután a táblára írt sorrendben mindenkiről megkérdezte, hogy mit tudtunk meg róla. Meglepően sok mindent, pedig az idő rövidsége miatt csak kb. a résztvevők felével érkeztünk beszélni. Nagyon jó hangulatban telt az ismerkedés, és már az első szünetben is élénk beszélgetés indult ennek köszönhetően.
A bevezetés után összegyűjtöttük, hogy mit értünk tanulóközpontú osztályterem alatt, hogy segíti a környezet a diákokat, hogy minél inkább elkötelezettek legyenek, valamint konkrét iskolai problémákat és azok kezelését osztottuk meg egymással. Pedja részletesen elmondta, hogy a képzésen mire számíthatunk, mi a terv és mi a realitás, hogy a hét végére elérjük, és hogyan érdemes ezt az oktatásban is megtenni, figyelve a reflexióra is. Délután ellátogattam a berlini fal emlékművéhez a Bernauer Straßen. (Gedenkstätte Berliner Mauer / Berlin Wall Memorial https://www.stiftung-berliner-mauer.de/en/berlin-wall-memorial) Az emlékmű tartalmazza a fal egy szakaszát a határsávval és egy őrtoronnyal. 1. nap A Teacher Academy a St Mary’s Church udvarán található egy csodaszép, fákkal övezett utcában, közel egy kis csatorna partjához. Itt is sok a tipikus dublini előkertes ház. Őszintén: megőrülök ezekért a házakért! Persze ebbe biztos kicsit belejátszik az is, hogy olvastam róla, hogy a színes ajtók az angol uralom elleni lázadás jelképei.
Az első hetem egy intenzív angol kurzus. Úgy tűnik, igazolódik, amit a schedule-ból már előre sejtettem, hogy magyar viszonylatban ez nem számít igazán intenzívnek, inkább laza, beszélgetős foglalkozások lesznek. A tanárnőnk, Miriam Stewart egy kedves nő, az ismerkedős játéknak köszönhetően sok mindent megtudtam róla is, és a csoporttársaimról is. Egyelőre öten vagyunk a csoportban, 2 olasz és egy cseh lány, Roberta, Bianca (ő még tanuló) meg egy spanyol fickó, Luis. Az óra szórakoztató volt, én nagyon bírtam, hogy spontán többször is dalra fakadtunk. Sinead O’Connor előadásában hallgattuk meg a Molly Malone-t, ami az egyik leghíresebb ír ballada, és a szövegértést gyakoroltuk rajta különböző technikákkal: az utolsó két fordulóban csodálatos kórust hoztunk össze mindenféle tanári ráhatás nélkül. Ugyanez történt a U2 I still haven’t found című számával. Ezen felbátorodva, amikor a prezentációk során rám került a sor, az egyik dia illusztrálásaként elénekeltem a Szomorú az idő kezdetű népdalt. A csoport okosan meg is tippelte, hogy a szomorú szerelemről szólhat, és megállapították, hogy a lelkivilágunk közel állhat az írekéhez. A bemutatkozás viszont egy kicsit furcsán sikerült, mert a homályos megfogalmazás miatt: legyen benne az ország is, de személyes is legyen, és legyen egy konkrét tárgy is, ami mindezzel kapcsolatba hozható, mindenki egészen mást csinált. Én pl. egy ppt-t vetítettem le, és ezzel kapcsolatban egy matyó mintás, de papírból hajtogatott fülbevalómat mutattam be. Luis viszont a spanyol füstölt sonkát és kenyeret – ezt nagy lelkesedéssel el is csipegettük. Ezután összegyűjtöttük a közös tanári értékeinket a pókhálóábráink összehasonlításával, a nyelvekhez való viszonyunkat a testrészeinkhez kapcsolva egy mézeskalácsfigura felhasználásával. Tetszett, hogy tanárnőnk, Miriam a közös pontokra helyezte mindig a hangsúlyt. Mire véget ért a délelőtti tanítás, kisütött a nap, és amikor Roberta felvetette, hogy nem megyünk-e Howth-ba fókákat nézni, Bianca kivételével egyöntetűen igent mondtunk, és a ragyogó napsütésben vonatra szálltunk, hogy meghódítsuk a fókák birodalmát. A Dart nevű vonattal utaztunk, tanulgattuk a Leap carddal a becsekkolást és kicsekkolást, de hogy, hogy nem, ahogy megérkeztünk Howth-ba, a kikötőbe, az ég beborult, és elkezdett szemerkélni az eső. Viszont megcsapta az orrunkat a fish and chips illata, szóval rövidke körbenézés után beültünk egy vendéglőbe a kikötőben. Csodálatosan beettünk, és megkóstoltuk a méltán híres Guiness sört. Mikor kiléptünk az étterem ajtaján, már elég rendesen esett, de mit nekünk eső, ilyen kiváló ebéd után! Vígan nekivágtunk a fókalelőhelyek, majd reményeink szerint a vár felderítésének. Kb. egy óra múltán azonban az eső elkezdett minden oldalról esni - nem hinnéd, de vízszintes irányban is elég jó az ír eső!! Találtunk néhány helybelit, aki a szelet túlordítva hajlandó volt beszédbe elegyedni velünk, és így kiderült, hogy fókákra ma semmi esély, mert igazából akkor szeretnek ide jönni, ha kapnak halat (amúgy lehet, hogy ez az időjárás meg a fókáknak is sok), szóval… szóval némi tekergés után feladtuk, és visszaszálltunk a vonatra. Utazás közben kitárgyaltuk az energiahelyzetet országainkban, a biogazdálkodást, tisztáztuk a másnapi programot, végül nagy vidáman hazaslattyogtunk. Annál is inkább vidáman, mivel kiderült, hogy Robertával és Janával egy helyen lakom. Másnap megbeszéltünk egy meeting pontot Luissal, hogy együtt menjünk mind az iskolába. Nagyon akarom látni a fókákat!! Talán később megpróbálom újra!!! Itt van egy fókás videó Howth-ból illusztrációként. https://www.irishexaminer.com/lifestyle/arid-30800125.html A kép pedig a koli és a suli utcáját, a templomot, Howth-t, valamint az ebédkét ábrázolja. 15. nap Végül eljött a hazautazás napja, nem kevés izgalommal. Reggel hat óra körül már indulni kellett a vasútállomásra, de ott aztán várhattam, mert a vonat tervezett indulása előtt mindössze tíz perccel írták ki a vágány számát. Odaérve láttam, hogy a szomszéd vágányra érkezik egy másik vonat, ami négy perccel az enyém után indul. Legalábbis a menetrend szerint! Mert sajnos azt a vonatot láttam menetrend szerint elindulni, de az enyém csak hét perc késéssel indult. Ez azért volt érdekes, mert Bolognában csak 12 percem volt az átszállásra, ami így vészesen lerövidült, pedig Bologna állomása hatalmas, négy emeletet kellett felfelé menni a föld alól a másik vonathoz. Szerencsére érkezéskor már csak négy perc volt a késés, így éppen elértem a csatlakozást. Innsbruckba egész pontosan érkeztem, ott volt időm kényelmesen ebédelni és úgy tovább indulni a railjettel Budapestre. Utóbbi egész úton néhány perc késéssel közlekedett, persze a végén negyed órára növelte a kését, már alig vártam, hogy a Keletibe érkezzünk. A hazafelé utazás kevésbé volt kellemes, mint az odaút, a vonatok állapota (mosdók) rosszabb volt, pedig az első vonaton business osztályra szólt a jegyem. De végre itthon, vár a sok adminisztráció, amivel elmaradtam!
|
téma
All
Archívum
August 2022
|