9 - 11. nap A második hétbe lépve újra nekiveselkedtünk az inklúzió és tanulási nehézségek összefonódó témájának. Az órákon általában párokban dolgoztunk, előtérbe került a dyslexia problematikája. Érdekes módszereket sajátítottunk el a helyesírás gyakorlására – mozgásra és vizualizálásra épített ötleteket tanulmányoztunk. A különböző elméletek tanulmányozása után már nagyon vártuk a következő közösségi programot. A nevével ellentétben a „Pub Quiz” jellemzően nem azt hivatott felmérni, mennyire sikerült megismernünk a helyi vendéglátóipari egységeket. Általános műveltségi és egyéb városismereti kérdéseket kellett helyesen megválaszolnunk, országok zászlait és városokat próbáltunk beazonosítani, utóbbiakat a rájuk jellemző épületek körvonalai segítségével. A tapasztalaton kívül egymás barátságát is sikerült talán elnyerni, nagyon jóba lettem egy brazil, egy spanyol és egy olasz kollégával. Nekünk nagyon jól esett ilyen összetételű csapatban játszani, a többiek többségükben a saját nemzetiségűekkel alkottak csoportot.
3. nap Bemelegítésként a https://explaineverything.com/ oldalon létrehozott játékkal játszottunk. Simon a Youtube-ról beillesztett órával mérte, hogy a kiválasztott magánhangzókból és mássalhangzókból ki találja meg a leghosszabb szót. Ezután megbeszéltük, hogy mi a különbség a hagyományos és „flipped classroom” között. A https://www.storyboardthat.com/ oldalon mindannyian létrehoztunk egy képregényt. Különböző kategóriákba sorolt hátterekre tetszőleges időjárást és karaktereket választhatunk.
Továbbképzés Dublinban - Szakály Zoltán (How to use Tablets, Educational Apps and Social Media in your Classroom) Izgalommal és várakozással teli indulás volt, hiszen elég nehezen sikerült megoldani a szállást Dublinban. A repülőgép elég pontosan jött, bár kissé „rázós” utazás volt, a leszállásnál is éreztem, ahogy dobálta a szél a gépet, ami miatt igen kemény landolást tapasztalhattam meg. Végül sikerült olyan házigazdánál megszállnom, aki kijött értem a reptérre kocsival, így nem kellett azzal kezdenem a programot, hogy vadásszam a helyi buszokat. Nagyon kedves, segítőkész a szállásadóm. Az első nap a bemelegítéssel, ismerkedéssel telt, megismertük egymás országát, iskoláit. A csoport igazán vegyes, vannak kollégák Németországból, Spanyolországból, Bulgáriából és Lengyelországból is, de még ezzel együtt is majdnem a fele magyar. Az ország és városainak bemutatását megosztottuk egymás között. Természetesen a szállásom környékével és kicsit a belvárossal is ismerkedtem az első nap egy séta keretében. A programok lehetőségét eléggé behatárolja, hogy délelőtt helyett délután 13:30-tól vannak az órák, addigra oda kell érnem a helyszínére.
A második napon rögtön belevetettem magam a város egyik legfőbb nevezetességének számító Trinity College-ba, az 1500-as évek végén alapított egyetembe. A hatalmas, régi épületek egy ma is itt működő intézményt rejtenek, amelyet egy volt hallgató mutatott be. Természetesen megnéztem a hatalmas könyvtárat, a „Book of Kells”-t is, melynek központi terme több, mint 60 méter hosszú. Elképesztő élményt jelentett az óriási teremben a sok régi könyv között sétálni, miközben tudtam, hogy tanítási időszakban ma is működik a könyvtár és használhatják a hallgatók. A Trinity különböző részei teljesen ki is töltötték a délelőttömet. 2. nap A napot egy fantasztikus videóval kezdtük. Ajánlom mindenki figyelmébe! Hasznos ötleteket gyűjtöttünk QR kódok használatára. QR kódok használatával megnyitottunk The New York Times cikket, megadott oldalon kerestünk friss híreket, valamint a https://defenders.org/ oldalon a rozsomák tulajdonságai után kutattunk. A QRCode Monkey (https://www.qrcode-monkey.com/) segítségével mindenki létrehozott egy QR kódot. A QR kódom a https://neuerasmus.weebly.com/ -ra mutat. Jogtiszta képeket az alábbi linkeken találhatunk: https://www.flickr.com/photos/eltpics/ https://unsplash.com/ https://pixabay.com/ https://www.google.com/imghp?hl=en (Google images) Minden résztvevő választott egy képet, melyen a saját hazájában tipikus ház látható. Mivel a többség nem iOS felhasználó, Simon előző nap megkért, hogy ismertessem a csoporttal a Weebly (https://www.weebly.com/) weblapszerkesztőt. Bemutattam, hogyan építettem fel a https://neuerasmus.weebly.com/ oldalt, a regisztrációtól a blogbejegyzés megjelenítéséig sok mindent átbeszéltünk. Délután, a hol csepergő, hol zuhogó esőben városnéző sétára mentünk.
1. nap Oxfordban nagyon jó a tömegközlekedés, így az iskolába menet rögtön ki is próbálhattam az emeletes buszos utazást. Érdemes egy hetes bérletet venni, mellyel bármelyik helyi buszra felszállhatunk. A neve the key (Melinda, köszi a tippet!) Egy hétre 16GBP az ára, plusz 5GBP a kártya díja. A Technology in the Classroom kurzuson 11-en veszünk részt. Az ismerkedés a wheeldecide.com segítségével zajlott. Az alkalmazással szerencsekereket hozhatunk létre tetszőleges felirattal. Egyik csoporttársunk ötlete volt, hogy készítsünk el egy kereket a résztvevők származási országaiból. Az előadónk, Simon először Ipad alkalmazásokkal készült, de csak öt Ipad-del. A többség azonban Androidot, vagy Windowst használ eszközein a csoportunkban. Az Adobe Spark Page-et így csak röviden mutatta be Simon. A képen egyik csoporttársam munkája.
7 - 8. napSheringham/Cromer-Cambridge A hétvégét két különleges kirándulással töltöttük. Szombaton elutaztunk a tenger mellé, vonattal mentünk először Sheringham, majd Cromer városába. Az előbbiben iszonyatos szél fújt, ennek ellenére hosszan időztünk a tengerparton. Cromerben beleütköztünk egy Harley Davidsonos motoros felvonulásba, alig lehetett mozdulni, olyan sokan voltak kíváncsiak a motorcsodákra. Vasárnap Cambridge városát fedeztük fel. Lenyűgöző volt a sok egyetemi épület, ami eredeti pompájában tündökölt. A King’s College Chapel nevéhez nem méltó méretű, lenyűgöző építészeti alkotás – megszámlálhatatlan mennyiségű turistába botlottunk a kicsit hűvösebb, esős idő miatt is.
0. nap - Németh Mónika Hajnalban indultam Budapestről Oxfordba. Oxford felé átutaztam Londonon. A városban való közlekedéshez a Citymapper alkalmazást használtam, ami tökéletesnek bizonyult a városban való tömegközlekedésre. A King’s Cross-on való átszállást választottam, ahol körbe is néztem egy kicsit. Megtaláltam a 9 ¾-ig vágányt is. Hosszú sorokban vártak a Harry Potter rajongók arra, hogy hivatalos kép készüljön róluk. A vonat Oxfordba a Paddington állomásról indult, ahol megkerestem a híres medvét is. Oxfordban már nem csepergett az eső, így a szállás elfoglalása után még sétáltam egyet a Temze partján. Nagyon izgalmas volt számomra végig nézni egy zsilipelést.
4 - 6. napAz első Norwichban töltött teljes nap beszámolójából kifelejtettem, hogy a tanítás után az egyik közkedvelt vendéglátóipari egységben vendégül látták az összes diákot egy helyi különlegességre. A mi csoportunk rendkívül összetartónak bizonyult, tanárunkkal közösen leginkább egymással próbáltunk meg kicsit jobban összeismerkedni. Az első pár nap levezetéseként illetve a társaság összekovácsolása céljából újabb közösségi programban volt részünk: nemzetközi estet tartottunk. Aki tudott, madárlátta hazai finomsággal is elkápráztatta a társaságot. Sajnos az én sütim nem bírta ennyi ideig - hiába tartottam hűtőben az érkezésem óta, megadta magát, én meg nem mertem megkínálni vele a többieket. Jó hosszúra nyúlt a különböző nemzetek, iskolák bemutatkozása: közösen énekeltünk illetve táncoltunk a skót, bolgár, spanyol, olasz, francia, svájci, egyiptomi és brazil kollégákkal, míg páran az iskolánkkal is megismertettük a jelenlevőket. Az 5. és 6. nap annyira töményre sikerült, hogy az órák levezetéseként csak arra vágytunk, hogy bóklásszunk a városban. Csodálatos késő középkori templomok és katedrálisok sora között irtózatos mennyiségű sörözőbe botlottunk. Kiderült, hogy egy egész évig minden nap más ivóhelyet látogathatnánk, de a hit gyakorlására is heti szinten lenne újabb hely a városkában. Én felfedeztem egy fantasztikus pékséget is, egész másfajta kenyereket és péksüteményeket készítenek mint mi – hasonló alapanyagokból.
York 3. Búcsú Yorktól, irány Manchester Az elmúlt napok hasonlóan teltek, mint eddig. A kurzus fantasztikus, a programok tartalmasak.
Ma megkaptuk a bizonyítványt, vége a kurzusnak. Utolsó napra eljutottunk arra a pontra, hogy már nem találkoztunk senkivel, mert nem tudtuk szünetek végéig sem abbahagyni a téma boncolgatását. Szinte lehetetlenség holisztikus beszámolót írnom, mert még tart a feldolgozási folyamat, de azért kiemelném, amiket nagyon hasznosnak találtam. Számomra érdekes és rendkívül informatív volt az, amikor megmutatták, hogy autista szemmel hogy látják a világot az emberek. Ezután megbeszéltük, hogy lépésről lépésre hogyan lehet segíteni, terelni a figyelmüket a részletektől a teljesség felé. Nagyon hasznosnak találtam, hogy apró lépésekre lebontva megbeszéltük, hogy hogyan lehet az empátiás készséget fejleszteni, milyen részképességek fejlesztésével kell kezdeni, a különböző szakaszokon keresztül honnan hova kell eljutni. Nagyon örültem, mert a kurzus végén Helen megkért, hogy csatlakozzak a diszlexia és autizmus csoportjukba, ahova Martin már fel is töltötte a mai órai összefoglaló munkámat. Hihetetlen profi és kedves társaság, segítőkész emberek. Ami a kulturális élményt illeti, jártunk a Homestead Parkban, a Rowntrees Parkban, megnéztük a Van Gogh interaktív kiállítást, ahol a képeket egy templom falára vetítették ki és elmentem a Howard Kastélyba is. Sajnos viszont a manchesteri szállásomat váratlanul lemondták, mert a most ottlakó vendég teljesen tönkretette a szobát, így segítséget és pénz visszatérítést kellett egész éjszaka intéznem. Így most kicsit a bizonytalanra indulok el, de remélem jól fog elsülni minden. York 2. Az elmúlt két nap ismét nagyon élmény dús volt. Az órák számomra annyira érdekesek, a nyelvhasználat annyira választékos és szakmai, hogy szinte tobzódom. Ez az a továbbképzés, ahol észre sem veszem, hogy lejárt az idő, amikor pedig tudatosítják bennem, hogy vége, szinte sajnálom.
Mi sem mutatja ezt jobban annál, minthogy eleddig minden nap a mi csoportunk ment ki utoljára a szünetekre és mi fejeztük be legutoljára az órát. Tegnap nagy nap volt az iskolában, mert az ománi tanulók meséltek arról, hogy az Omán nemzeti ünnepet hogyan ünneplik. Feldíszítették az iskolát, ünnepi ruhába öltöztek, hoztak füstölőt, nemzeti ételeket és italokat és megvendégelték az egész iskolát. Táncoltak, énekeltek nekünk, úgyhogy kisebb parti hangulat alakult ki az udvaron. Az ünnepség után Gyöngyvérrel elmentünk várost nézni, vásárolni, felmentünk és bejártuk a városfal azon részét, amit még nem láttunk, közben pedig sokat beszélgettünk. Egyébként a szobám a történelmi város fala mellett van közvetlenül, így látom az ablakomból a városfalon járkáló embereket. Ezután Gyöngyvér nem, én elmentem a többiekkel egy közös folyóparti sétára, ahol a mi csoportunk tanára, Martin, tartott egy érdekes történetekkel tűzdelt történelmi áttekintést a György korabeli életről, az adókról, a Viktoriánus korról, illetve a Skótokkal való hűvös viszonyról. Ma pedig elmentünk Gyöngyvérrel ajándékokat venni, utána átvettük az elmúlt két nap tananyagából azon részeket, amiket nem értett, majd elindultunk egy esti kórusos misére a lenyűgöző szépségű Minster-be. Este még egy fél órán át hallgattuk egy szerintünk tehetséges utcai zenész duó előadását, majd elindultunk haza. |
téma
All
Archívum
August 2022
|