8. nap Irány a TIBIDABO hegy!
Reggel elindultam megnézni a gyönyörű kilátást ami Barcelonára nyílik a Tibidabo hegyről, vitathatatlan, hogy nagyszerű élményben volt részem. A hegy tetején egy kisebb templom áll, amely a város bármely részéről jól látható, és két része van, olyan mintha a két templom egymásra lenne építve, mellette pedig egy régi vidámpark található , tele gyerekekkel. Tibidabo messzebb van a várostól, időben elindultam vissza, hogy utolsó nap részt vegyek az oktatáson, mivel szombatra kulturális program lehetőségeket kaptunk. Folytattuk az esetmegbeszéléseket, ahol sok hasznos ötlet tippet kaptunk például a bullying - online bullyng kezelésére, felületeket, ahol ezzel kapcsolatban tájékozódhatunk, terveket készíthetünk. Ezt követően, csoportokban projektet kellett készítenünk egy általunk kitalált eset kapcsán, stratégiát kidolgozni, végig kísérve az esetet egészen a visszacsatolásig, hogy mennyire volt eredményes a problémamegoldás. Számomra nagyon hasznos volt, mert ezáltal bővült azon technikák száma, amiket ha netán ilyen eset előfordulna alkalmazni tudok. Összességében, nagyon hasznos volt ez a hét, sikerült megismerni egymást jó kapcsolatokat kialakítani, esetleg egy Ír iskolával együttműködést is, későbbiekben kiderül. A nap végén megkaptuk az okleveleket, fájó szívvel ugyan de elbúcsúztunk egymástól, talán máskor, majd egy másik képzésen ismét találkozunk :) Holnap úgy érzem ellátogat a tengerpartra, pihenek, töltődök, mielőtt hazamennék, mert egy kicsit már vágyom is haza. 7. nap Már csütörtök van, ma délután 14.30-ra kellett érkezni, de előtte megnéztem még két híres Gaudi házat, elsőnek a Casa Mila-t közismertebb nevén La Pedrerat. Kezdetben ezt az elnevezést a helyiek gúnynévként használtak ( jelentése: Kőbánya) mivel maga a ház egy kőfejtőre hasonlít leginkább. Gaudi ezen remekművében sok újítást, korát meghazudtoló, formákat, innovatív ötleteket vetett be. Szerette volna, hogy a házba minél több fény jusson ezért két hatalmas udvar köré tervezte, alatta pedig egy mélygarázs kapott helyett, ahol akkoriban az első automobilok és lovaskocsik is parkoltak. A másik ház, a pompázatos Casa Vicens, melynek megtervezésében a mestert a természet inspirálta, nagy hatással voltak rá a közel-és távol-keleti művészetek, így sok, arab, japán és indiai motívum is megfigyelhető rajta.
Sok élmény után a nagy hőségben, elindultam az iskolába, ahova már csak a hűvös terem miatt is jó volt megérkezni. Ezen a napon, gyakorlati tanácsokat kaptunk, a stressz kezelésére, a figyelem fenntartására, tanítási technikákat, újításokat, ismerhettünk és próbálhattunk ki pl: légzéstechnikák, motiválás. A nap végén, mindenkinek le kellett írnia egy számára nehezen kezelhető esetet, és ebből egyet alaposan átbeszéltünk, hogy milyen megoldásokat lehetett volna alkalmazni. 6. nap Katalán Nemzetei Művészeti Múzeum (MNAC)
Reggel az iskolában találkoztunk, majd együtt elindultunk megnézni a Művészeti Múzeumot. Az MNAC a Montjuic-on helyezkedik el, a lenyűgöző Palau Nacional-ban. Az elegáns palotában a román, a katalán gótikus, a reneszánsz, a barokk, a modern, időszakos és állandó kiállítás is megtekinthető. Találkoztam Picasso és Joan Míró képeivel is. A tárlatvezetés alatt is voltak feladatok, játékok, amelyek a tanulást, ismerkedést segítik. A nap hátralevő részében szabad program volt, ezért először a Poble Espanyol falumúzeumba mentem, mivel ez öt perc sétára van a galériától. A falu 117 különböző épületből áll, és 15 spanyol közösséget mutat be. A nap végére hagytam Barcelona leghíresebb épületét a Sagrada Familia templomot, ami több mint 100 éve épül és mindenképp Gaudi mesterművek tekinthető. Kevesen tudják, de tervezése és tájolása során elsődleges szempont volt, hogy Barcelona bármely pontjáról látható legyen, ha készen lesz pedig egy méterrel lesz alacsonyabb, mint a város legmagasabb pontja a Montajuic hegy. Sokszor láttam már én is képeken, vagy filmekben, de ezt az élményt, monumentalitást egyik sem adja vissza, lenyűgöző. 5. nap Tanulás, tanulás, tanulás.....
Reggel jó volt ismét találkozni a csoporttal és, hogy jobban megismerjük egymást, rögtön két csapatépítő játékkal kezdtünk. A “Marshmallow challange” megadta a hangulatot, sok nevetést, mivel nem egyszerű spagettiből és madzagból tornyot építeni, de végül sikerült valami hasonlót összehozni😊! A játékok után előadásokat hallgatunk autizmus spektrum zavar, ADHD, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia témakörben. Ajánlásokat, módszertani tippeket kaptunk ezen gyerekek segítése, hatékonyabb oktatásával kapcsolatban, pl. ingyenes applikációkat, segédanyagokat. Délutánt városnézéssel folytattam, megnéztem a football egyik igazi szentélyét a CAMP NOU stadiont. Igazán nagy büszkeséggel töltött el, hogy több magyar játékos is játszott a csapatban és egyiküknek Kubala Lászlónak még szobrot is emeltek. Holnap városnézéssel folytatjuk, ahogy elnézem az időjárás nem lesz akadály. 🌞 4. nap Irány az iskola :)
Hétfőn reggel 9.30-ra kellett érkezni az iskolába , ami egy patinás régi épületben van, és ahol egyidejűleg több kurzus zajlik, sok magyarral találkoztam. Összesen nyolcan vagyunk a csoportban, két ír, két horvát, egy olasz egy szlovén és rajtam kívül még egy magyar nemzetiségű tanár. Az előadónk egy fiatal hölgy, meleg mosolyú megnyerő személyiség. Az első óra Barceloná bemutatásáról szólt, praktikus tanácsokat, tippeket kaptunk, mit, hogyan mikor érdemes meglátogatni, például legtöbb múzeumban van egy ingyenes nap amikor nem kell fizetni a belépésért. Ezt követte a tanárok személyes bemutatkozása, PPT., rövidfilmek formájában, amiből nekem a nap tanulsága, hogy a környező országokban is a sajátos nevelésű tanulók mellé, külön pedagógust vagy pedagógus asszisztenst biztosítanak, akinek a feladata ezen gyerekek segítése. A napot néhány könnyű csapatépítő játékkal zártuk. A délutánt városnézéssel folytattam, megnéztem 1992 Barcelonai Olimpia helyszínét, ahol lenyűgözött a hely varázsa, 11 olimpiai aranyérmet nyertünk itt, ebből pedig egyik nagy kedvencem Egerszegi Krisztina hármat. Méltó befejezése volt ennek a nagyszerű napnak, holnap folytatjuk a tanulást , kíváncsian várom :) 3. nap Pihenés, piac
Vasárnap nagyrészt pihentem, készültem a hétfői bemutatóra, egy kis sétát tettem a helyi híres piacra és a régi városrészben csodáltam a szűk kis utcákat. 2. nap Városnézés, kulturális, tudományos program
Szombaton városnézéssel kezdtem a napot, mivel már otthonról elindulva tudtam, hogy Antoni Gaudi műveit szeretném megcsodálni. Elsőnek a Casa Batlló házat néztem meg, mellette pedig egy szintén építészeti remekművet a Casa Ametller ami a csokoládé gyártásáról ismert családé volt, ma is lehet itt vásárolni kézműves édességeket. A nap hátralevő részében a kikötőbe mentem megcsodálni a tengert, hajókat és jegyet váltottam a Barcelona Aquariumban ahol 35 akvárium található, melyekben 11.000 tengeri állat (összesen 450 különböző faj) él. Az akvárium rendelkezik egy 80 méter hosszú, vízalatti csatornával is, ahol testközelből lehet megfigyelni ezeket a különleges állatokat. HOLA Barcelona! - Forray Edina 1. nap Repülés-megérkezés
Pénteken délután, kissé izgatottan, mivel sok repüléssel kapcsolatos rémhír terjeng, elindultam a reptérre, ahol legnagyobb örömömre időben 17.25-kor felszállt a gépem, és két óra repülés után megérkeztem Barcelonába. Hamar feltaláltam magam és este elfoglaltam a szállásomat, ami központi helyen fekszik, gyalogosan is elég sok szép helyre el lehet jutni. 1. nap - Murányi Marian Nagy izgalommal vártam ezt a 2 hetet azóta, hogy májusban megtudtuk, hogy nyertünk. Igyekeztem mindent elolvasni Barcelonáról, mert szerettem volna jól kihasználni ezt a szuper lehetőséget és a 2 hét alatt a képzésen túl minden fontos dolgot megnézni. Kora hajnalban kellett otthonról elindulnom, mert a költséghatékony Wizz Air járata 6-kor indult. Tele volt a reptér sorstársakkal és cserébe egy csodás napfelkeltét láthattunk indulás előtt. Igazából nem is mertem lefeküdni, így persze kellően fáradt voltam. A reptéren még összefutottam Nagy Mariann kolléganőmmel, aki az előző héten képződött itt, így néhány fontos dolgot élőben is meg tudtunk beszélni. A kellő előkészületnek hála szerencsésen eljutottam tömegközlekedéssel a szállásadó családomhoz. Nagyon kedvesek, háziasszonyom Milagro főleg spanyolul beszél, ami nekem jó lehetőség a nyelvgyakorlásra, de azért a google fordítót is beüzemeltük. A fia, Victor, nagyon jól beszél angolul, így amikor itthon van, akkor tőle szoktam kérdezetni infókat. A legcukibb pedig Sacha ((Szacsa), aki egy szürke törpeschnauzer leányka. Hozzá magyarul szoktam szeretettel beszélni, és tetszik neki. Szerintem a hangsúlyt érzékeli csak, de lehet, hogy a Pestről hozott jutifalat csomaggal is jó benyomást tettem rá. :) Milagro (magyarul csoda) Venezuelából származik, a húga a családjával Norvégiában él, így sok érdekeset megtudtam a különböző étkezési szokásokról. Szerencsére jól főz, reggelire és vacsorára fizettem be nála. J A szoba kényelmes, de nincs ablaka, így csak nyitott ajtóval lehet a meleget valahogy elviselni. Megtudtam, hogy Barcelonában nagyon drágák a lakások, ezért kis helyre zsúfolják be őket, így gyakori, hogy a kisebb szobáknak nincs ablaka. Fura érzés mindenesetre. Vasárnap 3 órától több múzeum is ingyenesen látogatható, így a kipakolás után keresgélni kezdtem ezek között. Részletes tájékozódás után Viktor segítségével eldöntöttem, hogy a Hajózási Múzeumot nézem meg, ahol egy hatalmas, rekonstruált gálya is van a korabeli királyi dokk épületében. 2 órát töltöttem ott, lenyűgöző az egész és interaktív is. Utána megnéztem Kolombusz emlékművét, majd a kikötőt és a vízre épült MareMagnum bevásárlóközpont teraszáról megcsodáltam a hajókat és a naplementét. A Google Maps segítségével 2 busszal ügyesen hazajutottam, így nekem is jó barátom lett. :)
Itt jegyezném meg, hogy 1 jeggyel el lehet jutni A-ból B-be, nem járművenként kell újat venni, és a 10-es tömbjeggyel (T-10) csak 1,02 euro egy jegy. A város jó nagy, így gyakran használom. Vacsora után fáradtan lepihentem és izgalommal vártam a kurzus első napját. 6. nap - Péntek A Güell parkba mentünk egy csoporttárssal, majd kipróbáltuk a paellát is, a tradícionális spanyol ételt.
Délután, utolsó órákon a problémamegoldó gondolkodásmódról beszéltünk, majd a kreativitás fejlesztéséről, hogyan lehet, milyen egyszerű módszerekkel akár. Az olasz Reggio Schoolról néztünk meg videót, ahol projektrendszerben tanulnak a gyerekek, nincs tanmenet, tanterv, teljesen a gyerekek érdeklődése szerint folyik az oktatás. a módszer hasznosságát a Harvard egyetemmel közösen vizsgálják, már 10 éve. Majd felvetődött a kérdés, hogy az ICT használata megöli vagy épp építi a kreativitást, de mindenki egyetértett abban, hogy mindkettő lehet, feladattól és mennyiségtől függően. A Symbaloo alkalmazás volt a következő tananyag, ami egy nagyon hasznos alkalmazás, hogy saját magamnak rendszerezzem a kedvenc weboldalakat, nem könyvtárba kell eltenni, hanem ebbe az alkalmazásba. A Symbaloo továbbfejlesztette az alkalmazást, azt is megnéztük: Symbaloo Learning Path. Ez több feladat összefűzését jelenti, videós, képes, interaktív, stb., változatosan, mindenki a saját tempójában halad, a tanár pedig látja mindenki egyéni megoldásait, és hogy mikor kell közbelépni. A nap végére még beleszorítottuk egy fontos beszélgetést, és tanulmányok bemutatóját, a digitális intelligencia fejlesztésének fontosságáról, aminek a legelső lépése a biztonságos internetezés, de a statisztika szerint átlagosan a 8-12 éves korosztály 56%-a van kitéve zaklatásnak, függőségnek. Federica bemutatott egy játékot, ami ezt segíti fejleszteni. Majd megkaptuk az okleveleket. Este még néhányan elmentünk együtt megnézni a Magic Fountaint, ami zenél és világít. Szép befejezése volt ez a kurzusnak. |
téma
All
Archívum
August 2022
|