3-5. nap A következő napokon elkezdtük a projekt designt. 4 fős csoportokban dolgoztunk ki egy-egy problémát, célrendszert, kritériumokat, mérőszámokat stb. Elég nehéz volt közös dolgot találni nemzetközi szinten, vagy túl nagy, társadalmi probléma lett belőle, vagy túl kicsi volt. Ráadásul utána abból kellett volna további dolgokat kibontani, hogy mik az okai, milyen lehetőségeink vannak, és a végén nemigen jutottunk sehová, mert nem jól indultunk el a probléma meghatározásánál. Ez egyébként inkább általános projekt tervezés volt, nem iskolai, de elemei jól felhasználhatók majd a projekt oktatás során. Ráadásul az is nyilvánvaló volt, hogy milyen fontos jól és pontosan megadni a témát, és nem a kreativitásukra bízni, mert a végén ugyanígy zsákutcába fullad a feladat, és közben sem élvezi senki. De hát tudjuk, hogy a negatív példa legalább olyan hatásos, mint a pozitív! 😊 Aztán áttértünk a tantermen kívüli oktatásra. Egy City Quest nevű játékot játszottunk csoportokban, ahol egy oldalas kérdéssort kaptunk, Máltáról. Egyszerűen indult, pl: 10 tipikus máltai növény, képpel, latin névvel, aztán következő kérdés: emlékeztet-e téged valamelyik egy híres műalkotásra? Aztán jött egy építészeti kérdés, a máltai építészeti stílusokról, és utána, hogy az egyik épületet jellemezd matematikai, természettudományi stb. szempontból. Volt benne problémafelvetés, szerepjáték, elemzés, prezentáció, mindenféle, és mindenféle tantárgyból ismertet kellett felhasználni hozzá. Persze, érdekes is volt, viszont ami igazán tetszett benne, hogy így sokkal jobban fel lehet dolgozni egy adott ismeretet. Bár időben elég sok volt, érdekesebb is volt, és tartalmasabb. A trénerünk hagyta viszont mind az időt szétfolyni, mind a csapatokat úgy összeállni és dolgozni, ahogyan akartak, így aztán szépen előkerültek a saját szerepek a csoportokon belül: a vezető, a dolgozó, a segítő, és a semmitnemtevő. Persze, mint említettem fent, a rossz példa is jó példa… Aztán előkerült megint az európai keretrendszer, a fenntartható növekedési célok, a European Youth Parliament, ami nekem adott jó ötleteket, és szegény kis 10-seim retteghetnek, mert szeptembertől rajtuk fogom pilotként kipróbálni! :D Egyik este volt egy közös séta a csoporttal Valettában, de egyébként érdekes volt megfigyelni, hogy mennyire más minden, mint a pandémia előtt volt. Az előző években a többség egyedül utazott, és délután-este közösen jártunk el mindenfelé. Most mindenki családdal, kollégákkal volt, és ragaszkodott is hozzájuk. Még a közös vacsorára sem jött el mindenki, sokkal zárkózottabb volt mindenki. Én sétáltam nagyokat Vallettában, mert nem tudok ráunni azokra a monumentális falakra, amivel egy nagy várost körülvettek. Csatolok róla képeket, fotóztam rá méretaránynak embereket és autókat is. Utolsó előtti nap találtam egy szép tengerpartot, ami tiszta is volt, és élő tengeri csillag is volt benne, meg sok-sok hal úszkált a sekély és meleg vízben.
Comments are closed.
|
téma
All
Archívum
August 2022
|