7. nap Elérkezett a gyászos nap, Robertát el kellett búcsúztatni! Szerencsére a délelőttje még szabad volt, így még felkereshettük együtt a Szent Patrik-székesegyházat. Régi adósságunkat törlesztettük ezzel, mert csupán egy kőhajításnyira volt a szállásunktól, mégse került rá sor eddig. Először a mellette levő parkba tértünk be, mert Jana, aki ekkorra már felépült, meg akarta mutatni nekünk itt a 2013. december 10-én, az emberi jogok világnapján felavatott Vaclav Havel-emlékhelyet: egy kerti padot/széket egy kerek asztallal, és egy hársfával, amelyet a csehek nemzeti fájuknak tartanak.
Maga a katedrális – szerintem – építészetileg nem túl különleges, érdekesek viszont történelmi, kulturális vonatkozásai. Először is: azon a helyen emelték, ahol a legenda szerint Szent Patrik a dubliniakat keresztelte. Aztán megtekinthető itt a „Megbékélés kapuja”, amely két család öldöklő viszályának, a Butlerek és a FitzGeraldok harcának vetett véget, méghozzá úgy, hogy amikor a Butlerek a templomba menekültek, és a békeajánlatra sem mertek előjönni, félve a lemészároltatástól, Gerald FitzGerald egy rést vágatott az ajtóba, amin át benyújtotta jobb karját, jelezve, hogy a megbékélési szándéka komoly. A két családfő kezet rázott az ajtón keresztül, és megszületett a béke. A békére való törekvést képviseli az a kovácsolt vas Megemlékezés fája is, ami mellé tollat és falevél formájú papírlapokat helyeztek, azért, hogy a látogatók üzenetet írhassanak mindazoknak, akik egy háborús konfliktusban érintettek. Nem meglepő, hogy sokan üzentek szíriaiaknak, ukrajnaiaknak. De legesleginkább azt itt fellelhető Swift-emlékek miatt vártam már, hogy eljussak ide, és nem is csalódtam. Swift a Szent Patrik főesperese volt, a templomban még látható a szószéke is, és itt is temették el a leveleiben Stellának nevezett múzsájával közös sírba. A tárlóban, ahol halotti maszkját és koponyáját is láthattuk, egy idézetet is olvashattunk tőle: „Írországban elég vallásosságunk van ahhoz, hogy gyűlölködjünk, de túl kevés ahhoz, hogy szeressünk.” Swift talán az egyetlen angol volt, akit az ír nép igazán a szívébe zárt, s egyike azon keveseknek, aki minden tőle telhetőt elkövetett, hogy segítsen az írek nyomorúságos helyzetén. Hatalmas mázlink volt, mert belefutottunk éppen a templom híres kórusának próbájába – éppen ideje volt, hogy kicsit megálljunk az információgyűjtésben, és megpihenjünk. Én még bepecsételtettem a kis füzetembe, hogy ott jártam – ez a füzetke járt a múzeumjegyekhez, amit otthonról kaptam, aztán kihaladtunk a székesegyházból, hogy behaladjunk egy kávémérésbe. Fárasztó dolog a kultúra. És bár a 7. napon még a Jóisten is megpihent, mi viszont még rátettünk egy lapáttal, és rögvest ezután átmentünk a Dublinia múzeumba, ahol Írország viking vonatkozásait és középkori történelmét mutatják be, kétségtelenül szórakoztató formában. Sok fontos információ birtokába jutottam, például, hogy a vikingek mohát használtak WC-papír gyanánt. De viccen kívül, nagyon tartalmas és több helyütt interaktív a kiállítás, gyerekes családoknak is ideális. A Dublinia egy hajdani templomban kapott helyet, ami azért is izgalmas, mert fel lehet menni a toronyba, és onnan megcsodálni a városképet, valamit egy sóhajok hídján, egy középkori folyosón át lehet jutni a másik híres templomba, a Christ Church-be. Már régóta terveztük, hogy ott egyszer át fogunk menni, mert reggelente mindig átsétáltunk alatta. Szóval fentről integettünk képzeletbeli lenti önmagunknak, és elindultunk elkölteni a Robertával közös utolsó ebédet. Amúgy ez érdekes, hogy Roberta úgy szervezte meg ezt a 2 hetes kurzust, hogy az első hetet Dublinban, a 2.-at Amszterdamban tölti. Nem is tudtam, hogy ilyet lehet…. Mindenesetre a szívem gyászban, Roberta nagyon hiányozni fog. Délután Luis egy spéci ír sportmeccsre, hurlingre hívott minket, de mi Janával újra a kultúrát választottuk, és megnéztük a Christ Church-öt, amihez szintén volt audioguide, sőt olyan, ami fel is ajánlotta, hogy bővebb információhoz juthatok, ha kattintok még egyszer, de az igazat megvallva akkorra már úgy éreztem, hogy kattintson, akinek három anyja van, és mind a három angoltanár, szóval beértem az alapinformációkkal, plusz a prospektus okosságaival. A Christ Church számomra legérdekesebb része a parkjában található Homeless Jesus szobor – sajnos Dublinban is lépten nyomon hajléktalanokba, kéregetőkbe botlunk. Este hősiesen NEMet mondtunk a vacsorára – tényleg, ami sok az sok! Viszont Jana kérésére betértük egy Spárba, ahol csodák csodája lehetett barnarizslapocskát kapni! Az otthonosság érzetével eltelve zsákmányomat boldogan a kebelemhez szorítva távozni készültem a boltból Janával, természetesen fizetés után, amikooor – nos ebben az utolsó pontban mindenképpen különböztünk attól a két sihedertől, akik a kint várakozó bandájuk számára próbáltak néhány zacskó csipszet kivinni a Spárból. Rövid kergetőzés, és csúnya szavak kiabálása után a biztiboy visszaszerezte az árut, és hívta a rendőrséget. Nahát. A kis gazfickók. Amúgy nagyon beleéltem magam a középkorba, ami bizonyos képeken látható is. Comments are closed.
|
téma
All
Archívum
August 2022
|