Két rutintalan ne kezdjen közös projektbe Bár sok-sok évvel ezelőtt már több projektet levezényeltem, a legegyszerűbb, egy-alkalmas skype-beszélgetéstől kezdve a multi-laterális, kétéves, nemzetközi találkozókkal tarkítottat, az e-Twinning felületét régen használtam, akkor is főleg kapcsolatok építésére, projektet nem szerveztem rajta. Most is, mint mindig, hatalmas lelkesedéssel kezdtem bele, nézzük meg mit lehet itt létrehozni, hogyan működik, nem kell feltétlenül utazni az együttműködéshez. Kolléganőm futott bele egy olyan felhívásba, ami kapcsolódott a profilunkhoz, informatikai képzést tartó iskola keresett partner. Az már csak hab volt a tortán, hogy pont Spanyolországban van az iskola, hiszen lelkes nyelvtanulóként egy pár éve a spanyolnak fogtam neki. A kapcsolatfelvétel simán ment, kedves, szimpatikus kolléganő, informatika szakos, egy csapat lelkes fiatallal. Ugyan a korosztály nem pontosan egyezett, hiszen ők érettségi utáni képzésben tanítják az informatikát, de gyors egyeztetés a szakmás kollégákkal és a két tananyag nagyjából egybevág. Tapasztalatom szerint a diákcserés kapcsolatoknál már az egy-két év korkülönbség is sokat számít és inkább komplikációkkal terheli a programot, de itt egy virtuális együttműködést terveztünk, bármennyire is vonzó a valóságban a találkozás, egymás országának a megtekintése. No, itt kezdődtek a nehézségek, és erre mondom, hogy két rutintalan ne kezdjen közös projektbe. Sok, a későbbi projektekhez hasznos tapasztalatot tudtunk levonni a közös munka alapján, ez a legnagyobb pozitívum. Az első lépés a közös munka megtervezése volt, ami még relatíve simán ment, bár már mutatkoztak a későbbi problémák jelei. Azt terveztük, hogy ők csoportmunkával létrehoznak a számítástechnika, a számítógép fejlődéséről honlapokat, angol nyelven, mi meg, a szakmai angol óra keretében, hiszen ez nekünk is téma, hozzátesszük a korrektúrát, nyelvhelyességet, esetleg a honlap felépítésével kapcsolatos véleményeket is. A létrehozott öt csoport megadta a témákat, ehhez kapcsolódtak a mi diákjaink és megbeszéltük, hogy egy számítógéppel összekapcsolt közös óra keretében bemutatkozunk egymásnak. Itt kezdődtek a problémák. A virtuális találkozás tervezésénél azt ajánlottam, hogy úgy kössük össze a két osztályt, hogy nem tudják, a világ melyik táján van a másik társaság, és kérdéseket feltéve kell kitalálni, ahogy ez egy másik osztályban, egy másik ország diákjaival egyszer már sikerült. Akkor a skype-kapcsolat teljesen jól működött, hang volt, kép volt, és a diákok is, egy-két zárkózottabbtól eltekintve, lelkesen, ügyesen vették fel a fonalat. Itt, mivel nem ismertem a felületnek ezt a részét, kértem a kolléganőtől, hogy a virtuális óra előtt próbáljuk ki ketten, hogy hogyan működik, ebben egyet is értettünk. Első problémánk az volt, hogy este, otthonról tudtunk volna felcsatlakozni, ő vette fel a találkozó időpontját, illetve vette volna, mert nem volt esti időszak. Akkor sikerült megbeszéljünk egy olyan, korábbi időpontot, ami jó volt mind a kettőnknek. Akkor jöttek a technikai problémák. Az első az enyém volt, láttam, hallottam, de ő nem hallott, nem látott engem. Másnap az iskolában erre sikerült megoldást találni, az egyiket könnyebben (nem tudtam, hogy be kell kapcsolni a kamerát L ), a másik nehezebben: illesztőprogramot kellett a hanghoz letölteni, de kaptam szakmai segítséget. Újabb nekifutás, már az e-Twinning felületen. Mutatta a kolléganő „screenshot”-tal, hogy milyen ikont kéne keressek, hogy halljanak is minket, de nem találtam. Ez, több óra küzdelem, más böngészők letöltése, stb. után sem sikerült, lassan kezdtünk átállni a saját telefonok gmail, skype és egyéb kommunikációs programjaira, hogy a kapcsolat meglegyen. Jóval később derült ki, hogy a spanyol félnek, mint meghívónak, kellett volna minket más státuszba sorolni, akkor lett volna nekem is kint az ikonom. De addigra már a virtuális órán túl voltunk: a „jó öreg” skype-hoz tértünk vissza. Maga a virtuális óra jól sikerült, a fiatalok lelkesek és – a meglévő technikai problémák ellenére – igen türelmesen, rendesen dolgoztak, beálltak a kamera elé, bemutatkoztak, kérdéseik voltak, kommunikáltak, időnként poénkodtak, de teljesen rendben voltak. A technikai problémák – nagy megkönnyebbülésemre – spanyol részről merültek fel: a már bejáratott otthoni gép helyett egy laptopon kellett volna dolgozni, az meg nem úgy működött, ahogy kellett volna, a kamera és a kivetítő a terem különböző részein volt, így gyakran háttal voltak nekünk; és valószínűleg az internet sebessége sem volt megfelelő a feladatnak, hiszen időnként szétesett a kép, lassan hallottuk a válaszukat. A későbbiekre levont tanulság, hogy a felületen figyelni kell, mi látszódik, az „enyémek” elég hamar kitalálták a névből, hogy melyik országban van a másik társaság. Elkészült a projekt logó és kezdődött volna a közös munka, ami során újabb nehézségek bukkantak fel. A csoportok létrehozása még rendben ment, de akkor fel kellett volna venni a diákokat a felületen. Mivel megadtuk a címeket, neveket, és a spanyol kolléganő volt a koordinátor, ő vette föl az én diákjaimat is, elküldte a jelszavakat, belépési adatokat. Megpróbáltunk belépni, nem sikerült. Kiderült, hogy ő csak a saját iskolájába tudja besorolni a tanulókat, akkor törölte őket. Felvettem őket én, de akkor nem tudtak összekapcsolódni. Akkor törölte azokat a profilokat, létrehoztam én, de nem tudtam, melyik státuszba kell őket felvenni, illetve – érdekes módon – nem mindenkinek sikerült belépnie. Mint kiderült, valószínűleg nem reszponszív a weboldal, és a diákok alapértelmezettnek gondolták, hogy telefonról fog nekik menni. Nem ment. Illetve volt, akinek ment, másoknak nem. Az évek meg a rutin megtanítottak arra, hogy nézzem meg, kinek nem megy, mert gyakrabban van technikai nehézség azoknál a diákoknál, akik nem nagyon akarnak/szeretnek dolgozni, de itt – a másfél év közös munka alapján láttam -, nem ez volt a helyzet, nem volt korreláció a tanuló egyéb órai aktivitása és az itteni siker/sikertelenség között. Mire kiderítettük, hogy ki hogyan, milyen gépen tud bejelentkezni, milyen jelszóval melyik csoportba tartozik, már nem kis idő eltelt. A felületen zajló kommunikáció nehézkes volt, nem mindig kaptunk választ, illetve a készülő weblapok megosztása sem volt zökkenőmentes. Nem tudom, még a kollégával meg kell beszélni, hogy nem lehetett-e az az egyik indoka ennek, hogy a 19+ (esetenként 20-25 fölötti) tanulók nem bíztak a 15-16 évesek nyelvtudásában. Kár, pedig nem véletlenül választottam őket: az azóta megírt előrehozott érettségi írásbelijén a 16 diák csoportátlaga 95%! Néhány weblapot láttunk, néhány értékelést írtunk, mind weblap-felhasználói, mind nyelvi szempontok alapján, de az a mondat spanyol részről, hogy „Már a tanárnőnk értékelte a weblapunkat, nem kell véleményezzétek.” eléggé demotiváló hatású volt, még ha értettük is, hogy nekik is megy a tanév, osztályzatoknak, értékeléseknek ott is szigorú a határideje. A rutintalanság része volt az is, hogy nem jutott eszembe, hogy készítsünk fényképet a virtuális órán, így fotót nem tudok csatolni, de tapasztalatokkal bőven gazdagodtam. Ami még hátravan: a közös tapasztalatok levonása, megbeszélése, annak kitalálása, hogy akarunk-e és ha igen, hogyan együtt dolgozni, összehozni csoportokat, hiszen az alapötlet jó volt. (Gyulavári Judit) |
téma
All
Archívum
August 2022
|