1. napA bemutatkozás nem a szokott módon zajlott. Először az oktatónk, Pedja, mindenki keresztnevét megkérdezte, és sorban fölírta a táblára. Figyelt az adott nyelv helyesírására és a helyes kiejtésre is. Ezután mindenkinek fel kellett írnia egy lapra három kérdést, és azokat minél több embernek feltenni a kitűzött idő alatt. Első kérdés, mit szeretsz leginkább, ehhez 3-4 választási lehetőséget is meg kellett adjunk, a második munkával kapcsolatos kérdés, a harmadik tetszőleges lehetett. Ezután a táblára írt sorrendben mindenkiről megkérdezte, hogy mit tudtunk meg róla. Meglepően sok mindent, pedig az idő rövidsége miatt csak kb. a résztvevők felével érkeztünk beszélni. Nagyon jó hangulatban telt az ismerkedés, és már az első szünetben is élénk beszélgetés indult ennek köszönhetően.
A bevezetés után összegyűjtöttük, hogy mit értünk tanulóközpontú osztályterem alatt, hogy segíti a környezet a diákokat, hogy minél inkább elkötelezettek legyenek, valamint konkrét iskolai problémákat és azok kezelését osztottuk meg egymással. Pedja részletesen elmondta, hogy a képzésen mire számíthatunk, mi a terv és mi a realitás, hogy a hét végére elérjük, és hogyan érdemes ezt az oktatásban is megtenni, figyelve a reflexióra is. Délután ellátogattam a berlini fal emlékművéhez a Bernauer Straßen. (Gedenkstätte Berliner Mauer / Berlin Wall Memorial https://www.stiftung-berliner-mauer.de/en/berlin-wall-memorial) Az emlékmű tartalmazza a fal egy szakaszát a határsávval és egy őrtoronnyal. Comments are closed.
|
téma
All
Archívum
August 2022
|