4. nap A mai nap különleges. Egyrészt, mert az előrejelzés azt ígérte, hogy nem lesz eső, és akár 20 fokra is felkúszhat a hőmérő higanyszála (ez durva, milyen mélyre mennek ezek az újságírói fordulatok), másrészt az iskolai program csak fél 11-től kezdődött egy múzeumlátogatással. Még előző nap ki is találtuk, hogy hogyan hasznosíthatnánk ezt a reggeli idősávot, és jegyet foglaltunk ma reggelre a Trinity öreg könyvtárába. Itt látható a híres 9. századi Book of Kells, a világ egyik legértékesebb kódexe. Latin nyelvű, és a négy evangéliumot tartalmazza ez a csodálatosan díszített mű, amelynek könyvtárnyi szakirodalma van: a szöveg, a kalligráfia, a szimbólumok, a pergamen, a festékek egyaránt még mindig kutatás tárgyát képezik. Ezekbe a kutatási eredményekbe pillanthattunk be a kiállításon keresztül az audioguide segítségével. Azért azt megmondom, hogy ezzel az angoltudással, ami nekem van, nem mindig akkora segítség az audioguide, mert nem tudom egyszerre hallgatni és olvasni a tárlókban kiállított tárgyak melletti szöveges magyarázatokat. Szóval azzal próbálkoztam, hogy egymás után olvasom-hallgatom az információkat. A könyvtárban őrzik a nevezetes Brian Boru hárfát is. A híres Long Room szépséges, de hát láttam én már itthon is gyönyörű régi könyvtárakat Egerben, Kalocsán vagy akár a budapesti Egyetemi Könyvtárat is említhetem. Mindenesetre egy fotóval adóztam a nagy Swift emlékének, az ő mellszobra is ott van a számtalan híresség között, amelyek őrzik a könyvtár rendjét.
Még mielőtt bejutottunk volna, sorba kellett állni a könyvtár előtt. A csoporttársaimmal beszélgettem, amikor megszólított egy lány: -Excuse me, I love your haircut. Where are you from? -From Hungary. And you? - From the US. I love your style! I don’t like your prime minister, but your haircut is amazing… Most komolyan!!! Mit is szoktak erre mondani? Ez is egy vélemény. Ezután, amíg vártunk a bejutásra, olasz, spanyol és cseh kollégáimmal csináltunk egy gyors áttekintést, hogy világszerte milyen elnököket választanak meg az emberek, de szerencsére sorra kerültünk – minek elrontani politikával egy ilyen szép napot! Ahogy említettem, ezután tanárnőnkkel az EPIC múzeum előtt találkoztunk. A múzeum másik megnevezése Irish Emigration Museum, és valóban a fő téma az ír kivándorlás szakaszainak, történetének, hátterének bemutatása, természetesen a híres ír származású nemzetközi karriert befutó személyekkel együtt – ezeket a témákat tematikus termek jelenítik meg. Maga az EPIC név telitalálat, hiszen amellett, hogy az Every Person Is Connected betűszava, nagyonis illik a kiállításra, hiszen igazán szórakoztató és impozáns méretű. Az egész kiállítás interaktív. Az elején kapsz egy menetlevelet, amit minden teremben lepecsételhetsz, és számtalan izgalmas alkalmazás segíti a bevonódást, az elmélyedést a témában. Nagyon tetszett például, hogy a lejátszott kisfilmekben visszaemlékezésekből írt jelenetekben színészek jelenítették meg a kivándorlás fő okait és körülményeit, és visszacsatolást is kaptunk a szereplők további sorsáról. Arról meg pl. egyáltalán nem tudtam, hogy Che Guevara is büszkélkedhetett ír felmenőkkel. Nagyon el tudnék képzelni itthon egy hasonló állandó kiállítást (egyes elemeiben emlékeztetett az Álmok álmodóira a Millenárison). Amúgy az EPIC teljesen magánpénzből készült és működik, csak mondom… Mint minden múzeumban itt is meg lehet ebédelni, mi is ezt tettük tanárnőnkkel, gyorsan átbeszélve frissiben az első reakcióinkat. Miriam elmondta különben, hogy kezdetben az írek azt gondolták, hogy ez a kiállítás csak külföldieknek szól, de mára ez kezd megváltozni: családi programmá is vált, és iskolai osztályokat is hoznak ide. Délután valóban kezdett kiderülni az idő, ezért szabadtéri programot választottunk, és kibuszoztunk a botanikus kertbe. A közlekedés Dublinban megérne egy külön posztot, most csak annyit a buszról, hogy emeletes, tiszta, van rajta wifi, és telefontöltési lehetőség. A botanikus kert meg egy álom!! Csodálatos park csodálatos növényekkel és mókusokkal, kaktusz- és orchideaház, dzsungelkunyhó, tavacska. Záróráig ott ámultunk és bámultunk… A végén még kimentettünk két lányt, akit bezártak véletlenül a szomszédos temetőbe, majd leültünk megpihenni egy közeli pubban. Na most az teljesen igaz, amit Miriam mondott nekünk az ír pubkultúráról, hogy az egy civil találkozóhely, nem kizárólag a lerészegedés terepe (azért a Temple Bart nem venném ebbe bele, de az egy turista negyed). És valóban – mondjuk időponttól függően – mindenhol láttunk családokat étkezni, idősebb hölgyeket traccsolni, munka utáni lazítókat, meccset nézőket a klasszikus alkesz figurákon kívül. Aki ismer, tudja, hogy sört itthon nemigen iszom, itt azért igyekszem megismerkedni a helyi fajtákkal, legyen az Guinness, Red Ale, vagy valamilyen IPA – természetesen csak szolidan – like a lady. Comments are closed.
|
téma
All
Archívum
August 2022
|