2. nap Kedden délután voltak az órák, ezért délelőttre városnézést terveztünk. Szemerkélő esőben indultunk a lányokkal a Dublin Castle sarkához, ahol Luis-szal találkoztunk, és egy közeli teraszon leültünk egy kávéra. A kávézás kicsit elnyúlt, mert bár kora reggel esett az eső, addigra elállt, és kezdett kiderülni az ég, szóval nagyon élveztük a traccsolást a kinti asztaloknál üldögélve.
Először elsétáltunk a Ha’penny Bridge felé, ami Dublin egyik jelképének számít. Ez a gyalogos híd öntöttvasból készült, és ezt a becenevet arról kapta, hogy a 19. században fél penny volt az átkelés ára. A Leffey folyó partja egyébként hosszú szakaszon a gyalogosoké, a városlakók pihenését, kikapcsolódását szolgálja – ezt látva kicsit irigykedtem. Aztán Molly Malone szobra következett, amit Dublin másik jelképének is mondhatunk. Szegény Molly csak árulta-árulta a kagylókat, míg megbetegedett és meghalt – de minden iróniát félretéve Dublin egyik meghatározó történelmi tapasztalata a Great Famine, a nagy éhínség, amelynek következtében egy millió ember halt meg, és másik egymillió pedig elhagyta az országot. A szobor lenge ruhája, és bizonyos értelmezések viszont azt is sugallják, hogy Molly esetleg mást is árult – mindenesetre a turisták egyfajta szerencsehozó céllal Molly kifényesedett keblét fogva fényképezkednek – mi is szép sorban végigfotózgattuk egymást. Ezután a világhírű Trinity College (harmadik jelkép) felé vettük az irányt. Jó volt látni, hogy diákok is vannak a nyár ellenére, nem csak turisták. A parkban éppen krikett meccs zajlott, a templomban pedig egy esküvőre próbáltak a zenészek. Hallgattuk kicsit az éneklést, zenélést. közben a pap odajött hozzánk, és elmesélte, hogy az unokaöccse fog házasodni, és meghívott minket a szertartásra. El is akartunk menni rá, de a menyasszony oly sokat késett, hogy nem tudtuk kivárni. Sétáltunk a parkban, és megebédeltünk egy pubban, aztán már menni is kellett, mert kezdődött a délutáni tanítás. A suliban én azért kicsit pukkadoztam, mert mire beértünk, már ragyogóan sütött a nap! Eddig mindkét alkalommal akkor sütött a nap, amikor óráink voltak. De komolyan, ez tényleg olyan izé!!! A mai témánk a kiejtés volt. Nyelvtörőket vettünk. A hosszú és a rövid magánhangzók közötti különbséget gyakoroltuk, aztán a zöngés és a zöngétlen mássalhangzók ejtése közötti különbséget. Miriamnak megtanítottam, hogy a zs az s voiced párja, így már ki tudta ejteni a nevem – meg is kértem a csoportot, hogy Suzy helyett hívjanak Zsuzsának (amiből sokszor Zsuzsi lett) – egyszerűen imádom, ahogy a nevemet mondják!! Játszottunk a hanglejtéssel, hangsúllyal, majd „zenekart” alakítottunk, amelyet egy karmester dirigált, mutatva, hogy melyik hangot hogyan szólaltassuk meg. Miriam a végén kért tőlünk reflexiót, amiből kiderült, hogy mindenki élvezte a játékokat és egymás társaságát, ötleteit. Miriam megdicsért minket, mondta, hogy vannak csoportok, amelyekkel nem könnyű játszani. Nem álltam meg, hogy ne mondjam, hogy nagy létszámú fiúosztályokkal se egyszerű az ilyesmi. Amikor kifelé jöttünk a suliból, bementünk a St Maria’s Churchbe. Szép templom igazán, biztos költséges a fenntartása. Nem is bízzák a véletlenre az adományozást – nem lehet többé kifogás, hogy nincs nálam cash: az egyház terminállal biztosítja, hogy minden hívő adakozhasson, amikor csak jólesik. Ez igazán előzékeny gesztus! A jól megérdemelt vacsorát a Kennedy’s-ben költöttük el. Isteni Guiness-ben pácolt marhát ettünk. Nojsz pob. Közben foglaltunk jegyet a Trinity régi könyvtárába, kitárgyaltuk, hogy melyik országban hány órát kell tartani, milyen az infrastruktúra, a szülőkkel való kapcsolattartás - mit mondjak, a tanárok élete egyikünk országában sem fenékig tejfel. Végül üldögéltünk kicsit Oscar Wilde mellett a padon. Hazafele útba ejtettük a Temple bárt, belehallgattunk néhány kocsmakoncertbe, és hazasétáltunk. Comments are closed.
|
téma
All
Archívum
August 2022
|