York 3. Búcsú Yorktól, irány Manchester Az elmúlt napok hasonlóan teltek, mint eddig. A kurzus fantasztikus, a programok tartalmasak.
Ma megkaptuk a bizonyítványt, vége a kurzusnak. Utolsó napra eljutottunk arra a pontra, hogy már nem találkoztunk senkivel, mert nem tudtuk szünetek végéig sem abbahagyni a téma boncolgatását. Szinte lehetetlenség holisztikus beszámolót írnom, mert még tart a feldolgozási folyamat, de azért kiemelném, amiket nagyon hasznosnak találtam. Számomra érdekes és rendkívül informatív volt az, amikor megmutatták, hogy autista szemmel hogy látják a világot az emberek. Ezután megbeszéltük, hogy lépésről lépésre hogyan lehet segíteni, terelni a figyelmüket a részletektől a teljesség felé. Nagyon hasznosnak találtam, hogy apró lépésekre lebontva megbeszéltük, hogy hogyan lehet az empátiás készséget fejleszteni, milyen részképességek fejlesztésével kell kezdeni, a különböző szakaszokon keresztül honnan hova kell eljutni. Nagyon örültem, mert a kurzus végén Helen megkért, hogy csatlakozzak a diszlexia és autizmus csoportjukba, ahova Martin már fel is töltötte a mai órai összefoglaló munkámat. Hihetetlen profi és kedves társaság, segítőkész emberek. Ami a kulturális élményt illeti, jártunk a Homestead Parkban, a Rowntrees Parkban, megnéztük a Van Gogh interaktív kiállítást, ahol a képeket egy templom falára vetítették ki és elmentem a Howard Kastélyba is. Sajnos viszont a manchesteri szállásomat váratlanul lemondták, mert a most ottlakó vendég teljesen tönkretette a szobát, így segítséget és pénz visszatérítést kellett egész éjszaka intéznem. Így most kicsit a bizonytalanra indulok el, de remélem jól fog elsülni minden. Comments are closed.
|
téma
All
Archívum
August 2022
|