8. nap Új hét, a reggeli nyelvórai csapat kb. fele lecserélődött… Az újonnan érkezők a kivetített térképen megmutatták, melyik országból, városból érkeztek, ezzel a félperces bemutatkozás megtörtént. Litvánok és lettek mellett egy újabb magyar résztvevő is) Nagyon vártam a délutánt, végre talán tanulok is valamit, amiért ideutaztam 1500 km-t. A délutáni csapatunk nem változott, és végre Dan, a tanárunk is közöttünk. Csak kissé voltam csalódott, hogy a Google alkalmazások bemutatóját néztük végig tanári bemutatóval. Jobb kedvre derültem, amikor az utolsó 20 percre osztottak nekünk is tableteket, hogy “ismerkedjünk” az alkalmazásokkal. Mivel semmi új nem volt számomra, unalmamat a többieknek segítéssel űztem el. Amikor megmutattam a saját és közös fájljainkat az iskolai drive alkalmazásokban, Dan nagyon meglepődött, hogy mi Magyarországon online és kollaborálisan is dolgozunk. (Én meg azon, hogy a többi résztvevőnek ezek vadonatúj ismeretek voltak). Vacsora után elállt az eső, ezért lakótársammal a mozgásigényünk kielégítéséhez egy nagy sétára indultunk. A North Bay felé indultunk, sétáltunk a Peasholm Parkban, ahol az idelátogatók csónakázni, kenuzni, golfozni stb. szoktak, körbejártuk a szabadtéri színpadot, gyönyörködtünk az esti kivilágított tengerpart látványában, és már az éjszakába nyúló szállásunkra sétálás közben bizony eltévedtünk - a telefonom GPS-es térképe sűrűn váltogatott a gyalogos és autós útvonala között… Szinte hihetetlennek tűnt, hogy a teljesen kihalt utcákon az éj leple alatt a vasárnapi kirándulást vezető olasz Giovanni jött velünk szemben, aki jól ismerte a szállásadónkat is, így a legrövidebb úton egészen a házig kísért minket.
Comments are closed.
|
téma
All
Archívum
August 2022
|