13. nap Hazautazás Utolsó angliai éjszakám viharos volt, reggel mégis korán és frissen ébredtem, felkészülve arra, hogy hosszú út áll előttem. 7.38-kor indult a vonatunk Yorkba, ahova még többen együtt utaztunk. Útközben már tervezgettük a leendő eTwinning projektünket, majd a yorki állomáson elbúcsúztunk egymástól, és már egyedül indultam….hazafelé. Azaz néhány órát még Yorkban tölthettem, így sétáltam egy nagyot a szemerkélő esőben a városfalon, benéztem a piacra, ismét magamba szívtam a Shambles középkori hangulatát, sőt véletlenül még a Viking múzeumba is betévedtem (igaz, jegy nélkül, valami hátsó bejáraton), egyszer csak a relikviák között találtam magam. A York múzeum parkjába érve már elállt az eső, az utolsó program választásom a lenyűgöző York Minster bejárására esett. A 17 napos utamat az edinburgi vár meglátogatásával kezdtem, és a York Minster gótikus csodája zárta kalandozásaimat. Közel 1 órát csodáltam a gigantikus építményt, majd a csomagmegőrzőt útba ejtve egyenesen a vasútállomásra igyekeztem, hogy 2,5 óra múlva már Londonba érjek. Végre ez a vonatom nem késett, bár az angol utasok viselkedése nem a legkellemesebbé tette ezt az utazásomat. A St Pancras pályaudvaron átszálltam a Brightonba tartó vonatra, és fél óra alatt, már sötétedéskor a Gatwick reptéren vártam a sokat késő gépünk érkezését. Végre mintegy 1 órás késéssel indultunk, magyar pilótával. De jólesett újra magyar mondatokat hallani! A hazafelé kedvező szélviszonyoknak köszönhetően éjfél után alig pár perc késéssel landoltunk, és végre újra Budapesten! A sok utazástól fáradtan, de élményekkel feltöltekezve várom a holnapi új tanév kezdését.
Comments are closed.
|
téma
All
Archívum
August 2022
|