5. nap Menyhárt Erika Ma matematika, fizika és programozás órákat látogattam. A matematikaórán a logaritmus tanításának gyakorlati alkalmazása fogott meg. Érdekesnek találtam az informatikai projekthez való kapcsolódást, és a diákok ebben való csoportmunkáját.
A fizikaórán a dinamika alapjaival ismerkedtek a gyerekek, kísérletekből indulva vontak le elméleti következtetéseket, szabályosságokat. A programozás órán az algoritmus elkészítése után webes felületen kódolták, futtatták a programot a diákok. További kapcsolódási pontnak látom a tanítás módját, melyben a gondolkodás a fontos. Az órák után megbeszéltük a tapasztalatokat, elmondtam, hogy nálunk milyen módon tanítjuk ezeket az anyagrészeket. Ezt követően a kolléga megismertetett az - „Elektromágneses sugárzás mérése terepen” projekt tapasztalataival. Beszélgettem a projektben részt vevő diákokkal is. Élvezettel meséltek a tapasztalataikról. Ezt követően az igazgatónővel beszéltük meg a hét tapasztalatait, és betekinthettem néhány dokumentumba is. Mindketten tartalmasnak és hasznosnak tartottuk az együtt eltöltött időt. Megbeszélésünk célja egy széles körű együttműködés alapjainak lefektetése volt. Megbeszéltük a kapcsolat kibővítésének lehetőségét egy eTwinning projekt, egy cserediák program, vagy további szakmai látogatások érdekében. Remélem sikeres lesz az együttműködés, és terveink megvalósulnak. Comments are closed.
|
téma
All
Archívum
August 2022
|