Az utolsó napok nagyon sűrűre sikeredtek, így kicsit késve érkezik a beszámoló.
Péntek volt a kurzus befejező napja. Az előző nap elkezdett közös projektet fejeztük be. Zack a Genial.ly platformon megcsinálta a bemutatónk kereteit, ezt az első két órában kitöltöttük tartalommal. Én nem ismertem ezt a felületet, és nagyon tetszett. Aránylag könnyű kezelni és sok lehetőséget rejt. Ezek után bemutatta mind az öt csapat a munkáját. Nagyon különböző driving questionök születtek attól függően, hogy milyen szaktanárok dolgoztak, és milyen korú diákokkal képzelték el megvalósítani a projektet. Nem volt sok időnk kidolgozni a részleteket, de így is sok értékes elképzelés született. Mivel hozzáférünk egymás munkájához, biztos használni fogom a projektötleteket. Mivel szombaton már többen hazarepülnek, a maradóknak pedig különböző kulturális programok vannak, ezért pénteken megkaptuk a cerificationt:) Utána még átbeszéltük a tapasztalatokat. Voltak javaslatok, hogy hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a munkát, de alapvetően nagyon szép emlékeket viszünk magunkkal, nagyszerű emberekkel ismerkedtünk meg. De még hátra volt az esti búcsúvacsora. Ennek megszervezését a csoportokra bízták. Mi a Kex hostelben gyűltünk este össze pizzázni és sörözni. Utána még a reykjavíki éjszakát is meghódítottuk - elmentünk táncolni a Pedró Discobár nevű retro discoba. Péntek estére eljött a legrosszabb pillanat - mikorra megismered, megkedveled a csoporttársaidat, már búcsút is kell mondanod nekik 😥 Többen másnap kirándulni mentek, még többen hazarepültek. Én még maradtam két napot további élményeket gyűjteni. Comments are closed.
|
téma
All
Archívum
August 2022
|