14. nap Ez a nap a levezetésé és a hosszú hazaútra való felkészülésé. Reggelre kipihentem magam és így indultam el néhány olyan helyre, ahova az eddigi tapasztalatok alapján elég bizonytalan volt a bejutás, de adtam nekik egy esélyt. Az első volt a Casa Martelli. Ez a Martelli család palotája volt, akik bizony igen jó kapcsolatban álltak a Toszkána nagyhercegeit adó Medici családdal. Az épület a 19. századi állapotában tekinthető meg, melyben 100 évesnél is idősebb működő villanykapcsoló is van. A bejutás ide azért nehéz, mert hetente csak egy napon összesen négy alkalommal mehet be egyszerre maximum tíz fő. Ebben sikerült most benne lennem és körbejárni a házat. Az egyik mellékelt képen látható ennek „wellness” szobája a káddal és érdekes festéssel, amely azt imitálja mintha omladozna a fal.
Az Uffizi képtárba megváltott jegy érvényes a Nemzeti Archeológiai Múzeumba is, de mivel annak más a valós nyitvatartása, mint ami a honlapon szerepel, így ide korábban nem jutottam be, de most végre sikerült. A sok múmia után végül a Giardino dell'Orticoltura felé vettem az irányt, ez egy park szökőkúttal, pálmával és egy nagy üveg rendezvényteremmel, ahogy az utolsó képen is látható. A délután már a pakolásé és az utazásra való felkészülésé volt. Comments are closed.
|
téma
All
Archívum
August 2022
|