12. napMa egy érdekes technikát tanultunk. Először letöltöttünk pár ingyenes szabadon felhasználható háttérzenét.
https://www.youtube.com/audiolibrary/music?ar=1567063008090&nv=1&fbclid=IwAR01C7zZI5eTivK36TC5MU_d0IezWCEhAUbBikXLlAAiouLM5I2jmXYde9A, majd néhány különböző színű háttérképet. Ezután az volt a feladat, hogy a zene ritmusára váltsák egymást a képek. Amikor ez megvolt, a zene teljes hosszára be kellett állítani ez. A következő lépés, hogy saját képeket kellett föle tölteni. Egész nap ezzel szórakoztunk. Mondtam Lorenzonak, hogy erre vannak automata megoldások, de azt mondta nem baj, gyakoroljunk csak. Délután hn3-ig volt egy kis időm, úgyhogy egy gyors szendvics után megnéztem a Szent János keresztelőkápolnát. Nem nagyon nyűgözött le, viszont a kupolája gyönyörű. Amikor kijöttem, nagyon vágytam egy kávéra, de gondoltam megkeresem a találkozó helyszínét és majd ott kávézom. A „Piazza del Ciompi Loggia del Pesce” címre kellett menni. Odafelé összefutottam a három lakótársammal, akik a szomszéd szobát bérlik. Három csinos kislánnyal voltak, és szemmel láthatóan nem akartak jópofizni velem. Ők is ugyanoda tartottak. Végül is nem jutott idő a kávéra, mert nem sokára indult is a séta. Ezúttal nem az épületekről, hanem a kulináris különlegességek és Firenze kapcsolatáról mesélt az idegenvezetőnk. Restellem, de nem jegyeztem meg a nevét. Azért az kiderült, hogy a mi a története a találkozáspontnál lévő árkádnak. A Ponte Vecchio eredetileg piac volt. Valamelyik Medicit rettenetesen zavarta, hogy minden nap át kell mennie a pórnép között, ezért épített a hídra egy emeletet, amit csak ő használt. A halászok viszont nagyon rossznéven vették. Hogy kiengesztelje őket épített nekik egy piacot máshol Giorgio Vasari tervei alapján. Azonban az idők során ez elpusztult. Az olaszok hagyománytiszteletből megépítették a mását a Piazza del Ciompin. Ez lett a Loggia del Pesce. Hosszasan sétáltuk, itt-ott megálltunk és az aktuális étkezde, vagy épp az árult ételekkel kapcsolatos olasz szokásokról mesélt. Az olaszok pl. kizárólag reggel isznak capuchinot. Van olyan hely Firenzében, ahol délután nem is készítenek, hiába kér valaki. A Séta végén a nyakamba vettem a várost. Némi vásárlás után megcéloztam a Galilei múzeumot. Már majdnem megvettem a jegyet, amikor beugrott, hogy először készíteni kéne az épületről egy fotót. Ez meg is volt, visszamenni azonban már nem tudtam, az orrom előtt bezárták a kaput. Hát így jártam. Némi séta, újabb vásárlás, majd irány haza, lassan pakolni kell, hogy ne mindent holnap kelljen kitalálni. A Giuliano Tartufi boltban vettem egy nagyon finom halszószt (alapból mindent meg lehet kóstolni, amit árulnak.) Itthon jutott eszembe, hogy lehet gond lesz vele a reptéren, mert 180g. Hát remélem nem, mert ahhoz túl olajos, hogy egyben megegyem kenyér nélkül. Hát ennyi. Ma viszonylag korán fekszem. Jó éjt! 12.napi képek, videok Comments are closed.
|
téma
All
Archívum
August 2022
|