7. nap 7.napi képek, videokPisa – Calcio
Ma egy kötelező kirándulásra kellett menni az iskolával. Több úticélt is választhattunk, de az egyedüli olyan választás, amely szabadon hagyta a délutánt Pisa volt. Pisában korábban már jártam, ahogy Firenzében is, de akkor az anyagi lehetőségek léggé behatároltak voltak, így akkor csak kívülről csodáltuk meg a dómot. Douglas Adams kiváló jelenetében egy férfi vesz öt fánkot egy utcai árusnál, majd leül egy asztalhoz, hogy kényelmesen elfogyassza. Elkezdi olvasni az újságját, miközben mellé telepedik egy hajléktalan. Egyszer csak látja, hogy a hajléktalan benyúl a fánkos zacskójába, és kivesz egy fánkot. Nagyon mérges lesz, de gondolta nem szól. Ő is kivesz egy fánkot, megeszi. Kisvártatva a hajléktalan megint fánkért nyúl. Felforr az agyvize, és gyorsan kiveszi a negyediket. Az ötödikért egyszerre nyúlnak. Végül nagyvonalúan elfelezi. Még büszke is magára, hogy megosztotta a reggelijét. Ezután a hajléktalan elment. Neki is menni kell, ezért összecsukja az újságját. Ekkor látja, hogy az ő fánkos zacskója érintetlenül hever az asztalon. A találkozó felé menet a villamoson hasonló élményben volt részem. Olvasgatom a reggeli híreket a telefonomon. Egyszer csak rámköszönnek - Hello felnézek, visszaköszönök. A mellettem ülő férfi zavartan néz. A telefonom felé fordulok, hogy tovább olvassak. Megint a hang: - How do you do? Na, ekkor lekezdtem angolul beszélni a szomszédomhoz, aki továbbra csak zavartan nézett. Nem is válaszolt, úgyhogy ismét olvasni kezdem. Ekkor egy hosszasabb monológba kezdett. Felnéztem, és kiderült, hogy nem ő beszél, hanem a háta mögött valaki telefonál. Kb. 9-re érkeztünk Pisába és 12:30-ra beszéltük meg a találkozót. Hát ez nem sok mindenre volt elég. All in jegyet vettem, ami öt létesítmény megtekintésére jogosít. A toronyba külön kellett jegyet venni, de gondoltam azt a végére hagyom. Jól tettem. Először a keresztelő kápolnát néztem meg: ---------------- „A dóm Keresztelőkápolnáját (Battistero di San Giovann) 1152-1362 között építették, román, valamint már gótikus stílusú is. 54,86 m magasságával, 107,25 m-s kerületével Olaszország legnagyobb keresztelőkápolnájának számít. A tetején lévő Keresztelő Szent János szoborral együtt néhány cm-el magasabb a ferde toronynál. Akusztikája kitűnő, sokszor becsukják az ajtókat, és ezt demonstrálják is.” ---------------- Amíg bent voltam egy lengyel pár tesztelte az akusztikát tapsolással. Elég keményen leteremtette őket a biztonsági őr. Kicsit meglepett, hogy az amúgy gyönyörű épület kupolája nincs díszítve. Utána következett a Dóm. Fenséges. Lenyűgöző. és csodálatos. Hosszasan elidőztem bent. Ezután átsétáltam a kerengőhöz. Itt is volt látnivaló, de érdekes módon – bár hemzsegtek a turisták – ide alig téved be pár ember. Nekem a három épület közül a kerengő tetszett leginkább. Gyönyörű, de nem hivalkodó freskók. A színviláguk teljesen eltért a templomi festményektől. Gyönyörű kertje volt, mégis csak két sor rózsa volt benne ültetve. Egy kisfiú rohangászott a kertben önfeledten. Édesanyja nem győzte utasítgatni, hova mehet és hova nem. Mondtam neki, hagyja már csak egy gyerek, úgy sem tud itt semmiben kárt tenni. Letelt a szűk időkeret vissza kellett menni a buszhoz. Firenzébe érve megnéztem a kábeles srácot, de más volt a helyén…. Délután nekiültem a pénteki történetnek, majd irány a mérkőzés. SERIE-A CALCIO Fiorentina – Napoli Azt mondták, hogy érdemes korán kimenni a meccsre. Hát én 5-körül elindultam. Útközben találtam a totózót, úgyhogy bementem. Korábban fogadtam már párszor mérkőzésre, de soha nem személyesen. Mindig megkértem valakit. Most 10€-t tettem arra, hogy a Fiorentina, és az Arsenal elkerüli a vereséget ezen az estén. Mindketten kikaptak. Pedig közel 50€-t nyerhettem volna. A buszmegállóban összehaverkodtam Francescoval, aki PLC programozó. A stadionhoz érve még legurítottunk egy sört, aztán sorban állás. Ki-ki a maga beléptető kapujánál. Kétszer kellett megkerülnöm a stadiont, mire meglett, hol tudok bejutni. Nagyon jó meccs volt. Rögtön az elején Fio jutott 11-eshez. A félidő végén 5 perc alatt szépített, majd 11-es révén előnyhöz is jutott a Napoli. Érdekes, hogy minden gólnál a megfelelő tábor elénekelte az általam csak Bella Ciao-nak ismert mozgalmi dalt, feltételezem persze, hogy saját szöveggel, de azt nem értettem. Folyamatosan kísérleteztem az élő közvetítéssel. A második félidőt végül sikerült egyben lehoznom… Fiorentina – Napoli 3:4. Kikaptunk. A 20-s busz, ami háztól házig jár kivételesen nem ált meg a stadionnál, így csak kerülővel jutottam haza. Házigazdám izgatottan kérdezte az eredményt, és nagyon csalódott volt, hogy kikapott a Fio. Amióta megvan a mostani telefonom és működik rajta a lépésszámláló szerintem most mentem a legtöbbet. Kb. 15000 lépest mutatott. 9-10 Km-t gyalogoltam ma 7.napi képek, videok Comments are closed.
|
téma
All
Archívum
August 2022
|