14. nap Hazaút
Hát vége. Reggel rendet raktam a szobámban. Kiraktam a kulcsot. A havi bérletem még két hétig jó, itt hagyom, hátha oda tudja adni Valakinek Piéra. Reggeli. Na, most elegem volt a nutellából. Elővettem a frigóból a sajtos-, meg a felvágottas tálat, és belakmároztam. Aztán elbúcsúztam Piérától, beköszöntem a srácoknak és indultam az állomásra. Kb. fél órával korábban értem ki. Azt mondták, hogy 5 perccel az indulás előtt mondják csak meg, hogy melyik vágányról indul. Dugig volt a vonat, szerencsére helyjegyem volt. Kb. 10 perc késéssel indultunk el, ami előre vetítette, hogy lekésem a csatlakozást. Velencéig olvastam. Velencébe érve az állomás előtt találtam egy étkezdét, ahol megebédeltem. Dani fiam tanácsára úgy foglaltuk a jegyet a Velence – Treviso vonalra, hogyha lekésem a vonatot az egy óra múlva indulóval még simán elérjem a repülőgépet. Amikor Trevisoba értem óra 35 perc volt. Óra ötvenkor zár a kapu, úgyhogy taxiba vágtam magam. Azt mondta a sofőr, hogy kb. 10 perc az út, és valóban háromnegyedre a repülőtéren voltam. A becsekkoláskor kipakoltatták a táskám, a bőröndöm, levetették a nadrágszíjam, kidobták az uzsonnára kapott joghurtomat, de végül beengedtek. Ekkor derült ki, hogy nem 14, hanem csak 13 óra van. Legalább lesz egy órám lenyugodni. Idefele, a Liszt Ferenc repülőtéren a vámmentes bolt nagyon olcsónak tűnt, úgyhogy körbe néztem Trevisoban is. Itt azért magasabbak az árak, de végül is vettem egy üveg limoncellot. Annyira nem vagyok oda érte, de hozni akartam valami olasz italt. A repülő út sima volt, és kényelmes, nem ült mellettem senki. A fiam kijött elém a repülőtérre. Hazavittem, majd Gödöllő felé vettem az irányt. Nóri és Duska vacsorával vártak, de kérték, hazafelé hozzak valami innivalót. Vettem egy Chiantit. Lasagne-t készítettek, úgyhogy az olasz út tökéletes befejezése itthon, egy olasz vacsora olasz borral. Zárásként köszönettel tartozom mindenkinek, aki biztatott. Elhitettétek velem, hogy végig tudom csinálni. Nagyon jól esett minden a bloggal kapcsolatos visszajelzés, ezeket is köszönöm. Ennyi volt számomra Olaszország 2019-ben. 14.napi képek, videok: Videok: https://youtu.be/w0QrJLXJQ0U és https://youtu.be/Gg5oQzFX2CA Comments are closed.
|
téma
All
Archívum
August 2022
|