2. nap - kedd A mai nap kicsit furcsán alakult. A 6.30-as reggeli a szokásos vajas pirítós, kávé kombináció volt. Bőven lenne más választék is, tele a hűtő, de ez jól bevált. Az esti finom vacsorák után nem is kell több.
Egyébként reggel sem időm, sem kedvem az étkezőkonyhában ücsörögni. A fűtés ilyenkor még nem indul be, én pedig nem szeretnék jéggé fagyni. A vendéglátóim ilyenkor rövidujjúban járkálnak, én két pulcsiban. Az írek úgy látszik máshogy érzékelik a hőmérsékletet. Az iskolás lányok az egyenruhájukhoz még mindig zoknit hordanak, és sokan járnak -a szerintem nagyon csípős reggeleken – rövid nadrágban, néha csak egy vékony pulóverrel. A nem írek, és én ehhez képest hosszúnadrágot, sok pulóvert és kabátot hordunk. Néhányan még csizmát és sapkát is vesznek. Elég furcsa látvány. Most már értem, hogy miért beszélnek az angolok és az írek sokat az időjárásról. Az egész napod ehhez kell igazítanod. Mivel eddig már kétszer ázott el minden táskám, cipőm, ruhám, iratom, ma a viharkabátot is vittem, mert esőt jósoltak. Persze felesleges volt, de most már inkább mindig cipelem. Ma szerencsém volt. Pici reggeli kocogással elértem a 15-ös buszt. Még ülőhelyem is volt. 26 megálló után az Eden Quay-nél leszálltam és láttam, hogy még rengeteg időm van. Fotózgattam, és úgy döntöttem, hogy átszállás helyett gyalog folytatom az utam. Nagy barátunk – a Google Maps szerint csak 27 perc. Oké, gondoltam, ez még belefér. Csak néhány dologgal nem számoltam: a rengeteg építkezés miatt hol erre, hol arra kellett kerülnöm. Dublin ezen a részén rengeteg toronydaru van. Ahová véletlen eljutottam, mivel nem akartam a már ismert utat választani- egy hipermodern része volt Dublinnak. A Grand Canal Docknál jártam. Nagyon szép, modern, de semmi ír nincs benne. Azért jó tudatosítani, hogy Dublin nem csak a szép színes ajtós, hangulatos kirakatokkal rendelkező város, hanem egy gyorsan fejlődő metropolisz is. Kora reggel hatalmas a forgalom, de valahogy mégis sokkal nyugodtabb az egész mint Budapesten. Az emberek itt kevésbé feszültek, sokkal udvariasabbak, szabálykövetőbbek. Talán jobban odafigyelnek egymásra. Közben nem tudni miért, de megszűnt az internet. De végülis azért is jöttem Dublinba, hogy gyakoroljam a nyelvet és fejlődjön a kommunikációs készségem, így sokat kérdezősködtem. Persze fotóztam is, hátha nem jutok vissza még egyszer erre a helyre. 5 percet késtem, de megérte. Pont akkor kezdtük az órát a kommunikációról. Bemelegítő feladatokkal kezdtünk: Zoom, szólabda, több verzióban, 5 dolog különböző témákban. Aztán leültünk és Robert rögtön nekem szegezte a kérdést: Milyen a jó kommunikátor? Szerencsére erről volt mondanivalóm bőven, hisz ezt is tanítom otthon. Igaz, angolul nem volt annyira egyszerű. Aztán pármunkában gyakoroltuk a képleírást Mr Bean és a parkoló segítségével. Barbara nézte a filmet, elmondta mit lát, nekem pedig le kellett írnom a történetet Barbarával jól oldottuk meg a feladatokat. Ezt követően a témaváltás fontosságáról tanultunk és pármunkában gyakoroltuk is. Aztán a nonverbális kommunikáció következett. Itt is játékosan melegítettünk be: különböző köszöntések – különböző szituációkban, érzelemkifejezés stb. A szünet után mindenkinek az anyanyelvén kellett beszédet tartania egy megadott témáról, hangsúlyozottan a testbeszédre helyezve a hangsúlyt. Ez nagyon érdekes volt. Nehezítette a helyzetet, hogy Robert videóra vette és ezen kellett aztán a konstruktív visszacsatolást gyakorolni. Előtte azonban ennek fontosságát Andy pillangója segítségével tudatosítottuk. Aztán ennek a technikának a gyakorlása következett. Furcsa volt szembesülni magunkkal és helyesen kritizálni másokat. A kritizálót is mindig valaki más értékelte. Nagyon hasznos volt, sokat tanultunk belőle. Az idő nagyon gyorsan elrepült, és a csoport egyik felének a videója -köztük az enyém is - a holnapi napra maradt. Délután a Marrion parkba indultam, ezúttal egyedül, hogy megkeressem Oscar Wilde szobrát. A park nagyon szép, az ősz színei nagyon hangulatossá teszik. A szobor kisebb mint vártam, és kicsit furcsán színes, de jól ragadja meg az író személyiségét. Tovább folytattam belvárosi sétámat, és mivel kicsit hideg volt bementem a Killkenny shop-ba, egy forró csokoládéra. Itt már minden a karácsonyról szólt természetesen. A karácsony előtti leértékelés sok embert megmozgatott. Az emeleten egy hangulatos kávézó van, ahol leginkább középkorú vagy idősebb emberek találkoznak, kávéznak, újságot olvasnak. Aztán a Dublin kastély következett. Gyönyörű. Megnéztem a királyi trónt, az emlékkoronát és az elnöki széket, a csodás fogadótermet. Legjobban mégis a királyi fogadásra megterített asztal tetszett a portrék termében. Az is tetszett, hogy a háborús időkben itt volt hely a sebesültek ápolására is. Ez a nap is elrepült. Comments are closed.
|
téma
All
Archívum
August 2022
|