4. nap - csütörtök Ma reggel sok dolgom akadt, és már megint szakadt az eső. Első utam a Sparba vezetett, hogy feltöltsem a LeapCardomat. Túl sokat utazok, messze van az iskola, pedig ahová lehet gyalog megyek. Aztán irány a buszmegálló, picit késő van, de már jön is a busz. Az átszállásnál azonban még ki sincs írva a következő nekem megfelelő busz. Így a majdnem jóra szállok. Szerencsére látom, hogy a három görög csoporttársam is ezen a buszon van. Sokan vannak, csak távolról intünk egymásnak. Épp időben érkeztünk!
Ma Mariának kellett a kreativitás 5 aspektusáról beszélnie. Sikerült. Aztán a gondolkodás két modelljével ismerkedtünk meg : az L és az R -móddal. Néhány relaxációs gyakorlat után rajzolás következett. Robert igazán változatos feladatokat talál ki számunkra. 40 percünk volt egy kép lerajzolására, úgy, hogy szakaszonként lehetett csak felfedni, és a rajz fejjel lefelé volt. Érdekes volt. Aztán a döntésekről és a megtévesztésről beszélgettünk, és ezzel kapcsolatban oldottunk meg feladatokat. Utána a legizgalmasabb téma, a motiváció került napirendre. Rengeteg dolgot gyűjtöttünk össze róla, hozzá. Melyek a diákok motiválásának lehetőségei, mi alapján döntenek valami mellett, vagy éppen mitől válnak demotiváltakká? Számtalan jó applikációt néztünk meg, ajánlottunk egymásnak. Persze a legtöbb az angoltanítás érdekessé tételével volt kapcsolatban. Ezt követően a nyitottság kérdését vitattuk meg Maja a méhecske, és a New York-ba látogató csirkekereskedő esetét vizsgálva. És már csak egy témánk maradt: A tanulók döntéshozatali mechanizmusa. Mi az ő döntéshozatali stratégiájuk alapja? Ismét csoportokban dolgoztunk. És már véget is ért az óra. Ma délután mindenki szanaszét ment. A legtöbben vásárolni akartunk. Ajándékokat, könyveket. Holnap erre már nem lesz időnk. Közös program lesz estig, szombaton pedig egész napos kirándulásra megyünk. Én is vásároltam. Persze már itt is karácsony van! Az ajándékokon kívül egy új cipőt is, mert a magammal hozottak nem túl jól bírták a többszöri átázást. Mivel eddig sem száradtak meg egy rövid éjszaka alatt, holnap megint vizes cipőben kellene útnak indulnom. Legközelebb gumicsizmát hozok! Comments are closed.
|
téma
All
Archívum
August 2022
|