1. nap - Murányi Marian Nagy izgalommal vártam ezt a 2 hetet azóta, hogy májusban megtudtuk, hogy nyertünk. Igyekeztem mindent elolvasni Barcelonáról, mert szerettem volna jól kihasználni ezt a szuper lehetőséget és a 2 hét alatt a képzésen túl minden fontos dolgot megnézni. Kora hajnalban kellett otthonról elindulnom, mert a költséghatékony Wizz Air járata 6-kor indult. Tele volt a reptér sorstársakkal és cserébe egy csodás napfelkeltét láthattunk indulás előtt. Igazából nem is mertem lefeküdni, így persze kellően fáradt voltam. A reptéren még összefutottam Nagy Mariann kolléganőmmel, aki az előző héten képződött itt, így néhány fontos dolgot élőben is meg tudtunk beszélni. A kellő előkészületnek hála szerencsésen eljutottam tömegközlekedéssel a szállásadó családomhoz. Nagyon kedvesek, háziasszonyom Milagro főleg spanyolul beszél, ami nekem jó lehetőség a nyelvgyakorlásra, de azért a google fordítót is beüzemeltük. A fia, Victor, nagyon jól beszél angolul, így amikor itthon van, akkor tőle szoktam kérdezetni infókat. A legcukibb pedig Sacha ((Szacsa), aki egy szürke törpeschnauzer leányka. Hozzá magyarul szoktam szeretettel beszélni, és tetszik neki. Szerintem a hangsúlyt érzékeli csak, de lehet, hogy a Pestről hozott jutifalat csomaggal is jó benyomást tettem rá. :) Milagro (magyarul csoda) Venezuelából származik, a húga a családjával Norvégiában él, így sok érdekeset megtudtam a különböző étkezési szokásokról. Szerencsére jól főz, reggelire és vacsorára fizettem be nála. J A szoba kényelmes, de nincs ablaka, így csak nyitott ajtóval lehet a meleget valahogy elviselni. Megtudtam, hogy Barcelonában nagyon drágák a lakások, ezért kis helyre zsúfolják be őket, így gyakori, hogy a kisebb szobáknak nincs ablaka. Fura érzés mindenesetre. Vasárnap 3 órától több múzeum is ingyenesen látogatható, így a kipakolás után keresgélni kezdtem ezek között. Részletes tájékozódás után Viktor segítségével eldöntöttem, hogy a Hajózási Múzeumot nézem meg, ahol egy hatalmas, rekonstruált gálya is van a korabeli királyi dokk épületében. 2 órát töltöttem ott, lenyűgöző az egész és interaktív is. Utána megnéztem Kolombusz emlékművét, majd a kikötőt és a vízre épült MareMagnum bevásárlóközpont teraszáról megcsodáltam a hajókat és a naplementét. A Google Maps segítségével 2 busszal ügyesen hazajutottam, így nekem is jó barátom lett. :)
Itt jegyezném meg, hogy 1 jeggyel el lehet jutni A-ból B-be, nem járművenként kell újat venni, és a 10-es tömbjeggyel (T-10) csak 1,02 euro egy jegy. A város jó nagy, így gyakran használom. Vacsora után fáradtan lepihentem és izgalommal vártam a kurzus első napját. Comments are closed.
|
téma
All
Archívum
August 2022
|