A rövid nap A mai első órán a Learning Apps-t ismertük meg. Hallottam már róla, láttam már,ismerek kollégát, aki használja, így az energiáim nagy része arra ment, hogy a tegnap, tegnapelőtt tanultakat gyakoroltam, memorizáltam használat közben. Learning by doing. :D Szerencsére ez belepasszolt a kurzusba, sőt, a másik rész kifejezetten erre tervezte. A tanár járt körbe, ha valakinek kérdése volt, válaszolt, vagy megpróbált megoldást keresni, így tanultam meg, hogy hogyan kell képet beágyazni, "embedded code"-ot létrehozni, vagy ha úgy nem megy, akkor mit csináljunk. Mi több, sikerült tisztázni, hogy az eddig tanultak hogyan viszonyulnak egymáshoz, mert eddig úgy tűnt, hogy ömlesztve van egy csomó infó és nem láttam a kapcsolódási pontokat. Most már látom. Még kicsit zavaros, hogy melyik funkció melyik alkalmazáson belül volt, de már kezd tisztulni, és nem látom reménytelennek, hogy előbb-utóbb használhatóvá tisztul. Mondjuk, az a gondolat, hogy ezeket meg kell tanítsam a kollégáknak még eléggé a frászt hozza rám. ;)
Mivel ma csak délig voltunk, most indulok neki a várost felfedezni, képet tegnap délutáni csatangolásról csatolok, hogy legyen valami látványos is. Comments are closed.
|
téma
All
Archívum
August 2022
|